Sokan kezdték utánozni, ezért feltalálója szabadalmaztatta a farmernadrágot
2019. május 20. 12:37
John Wayne már a 30-as évek végén is ezt hordta filmjeiben, az 50-es években Marlon Brando, James Dean és Elvis Presley népszerűsítette, Marilyn Monroe elítéltként öltötte magára egyik szerepe kedvéért, az amerikai elnökök közül pedig Richard Nixon mutatkozott benne nyilvánosan elsőként.
Korábban
Amikor Jacob Davis és Levi Strauss 1873. május 20-án szabadalmaztatta a farmer ősét, még senki sem gondolta, hogy a nadrág a favágók, bányászok és cowboyok viseletéből a 20. század második felére a lázadó fiatalság egyik legfontosabb szimbólumává, egyben a világ egyik legnépszerűbb ruhadarabjává fog válni.
A farmer születése kapcsán egészen 1870-ig kell visszamennünk az időben. Egy hideg decemberi napon egy asszony azzal a kéréssel állított be a lett származású szabó, Jacob Davis üzletébe, hogy munkásnadrágot szeretne vásárolni favágóként dolgozó férjének. Davis tudta, hogy a munkásoknak folyamatos problémát okoz, hogy nadrágjaik könnyedén szakadnak, ezért rézszegecsekkel erősítette hozzá a ruhadarabhoz a zsebeket, mivel a módszer a lópokrócok esetében már bevált.
A favágó felesége elégedetten fizette ki a három dolláros vételárat, és a munkásnadrág tartósságának hamarosan az egész környéken híre ment. Davis rendelései jelentősen megszaporodtak, és szabók tucatjai kezdték el utánozni újítását. Elhatározta, szabadalmaztatja találmányát. Mivel azonban nem rendelkezett az adminisztrációs költségekhez szükséges 68 dollárral, üzleti partneréhez, a németországi zsidó családban született San Franciscó-i rövidáru-kereskedő Levi Strausshoz fordult segítségért.
Strauss boldogan elfogadta a felkérést, így 1872 augusztusában közösen adták be kérelmüket a szabadalmi hivatalba. Davis a találmány szabadalmaztatása után San Franciscóba költözött, és Levivel együtt folytatta egyre nagyobb üzletet jelentő nadrág gyártását és forgalmazását. A farmer igazi sikertörténetét azonban már egyikük sem érhette meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap