1886-ban a tengerbe veszett sört főztek újra az Egyesült Államokban
2019. március 19. 10:09 MTI
Egy amerikai sörfőzde egy 133 éve elsüllyedt utasszállító hajó maradványai között talált palackozott sörökből mikrobiológiai eljárással kivont élesztőből készítette el új sörét.
Korábban
Jamie Adams egykori Wall Street-i tőzsdealkusz mintegy két évtizede nyitotta meg Saint James nevű sörfőzdéjét Long Islanden. Új söre a férfi tudományos érdeklődésének és búvárkodásának köszönheti elkészültét. Az 1886-ban Liverpoolból New Yorkba tartó, a Fire-szigetnél egy szkúnerrel összeütköző, majd elsüllyedő SS Oregon luxusóceánjáróról búvárok által felszínre hozott palackozott sörökből vonták ki az új sörhöz felhasznált élesztőt. A hajó maradványai mintegy 45 méter mélyen nyugszanak az Atlanti-óceánban.
Már 2015-ben elkezdtek kutatni érintetlen palackok után, de csak 2017-ben jártak sikerrel, amikor egy vihar átrendezte az óceán fenekét borító homokot, és a búvárok be tudtak hatolni a hajó első osztályának éttermébe. Több palackot találtak felfordulva, parafadugójuk érintetlen volt. Később még további 20 palackra bukkantak. Adams kémcsőben tenyésztette ki az élesztőt egy mikrobiológus barátja segítségével, majd a következő két évet azzal töltötte, hogy söröket készítsen belőle, megtalálja a legjobb ízt.
A komló és az árpa mellett az élesztő kulcsfontosságú alapanyag, amely meghatározza a sör ízét és jellegét. Adams szerint az SS Oregonról származó keményítő az angliai Bass Brewers sörfőzdéből származik, ők készítették akkoron a King's Ale nevű sört, amely ma már nincs forgalomban. De az amerikai sörfőzde új söre másolata annak, amelyet a hajón 1886-ban felszolgálhattak. A Deep Ascent (Mély felemelkedés) nevű sört az Albanyban megrendezett kézművessör-fesztiválon mutatták be a fogyasztóknak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap