Magyar régészeti siker Egyiptomban

2003. július 23. 16:18

Öt darab Bizánc kori aranyérmét és egy aranyból készült karkötőt ástak elő a Vörös Győző vezette ásatáson Taposiris Magnán

Kozma Károly fotója In: Vörös Győző: Taposiris Magna, 2001
A szentély belső udvara
A helyszín mai neve Abu Sir, és éppen félúton fekszik Alexandria, valamint a második világháború egyik legnevezetesebb afrikai csatájáról elhíresült El-Alamein között. Ókori neve: Taposiris Magna, ami Osiris sírját feltételezi. Elsőként a görög Sztrabón tesz említést a közeli kikötőről, majd az alexandriai csillagász, Claudius Ptolemaios nevezi először nevén: Taposiris.

Az ókori és középkori források után áttörést Napóleon egyiptomi expedíciója hozott. 1801-ben ugyanis a francia tudósok részletes litográfiát készítettek Taposiris Magnáról. A franciák nílusi "kalandja" után mégis 100 évet kellett várni az első feltárásokra.

Az első taposiri ásatás 1905-1907-ig tartott, a feltárást az Alexandriai Görög-Római Múzeum kurátora, Evaristo Breccia vezette. A helyszín az ezt követő években őrizetlenül maradt, így a frissen kiásott emlékek az enyészeté, illetve a műkincskereskedőké - azaz műkincsrablóké - lettek.

Vizi Attila fotója, 1999
Taposiris Magna napnyugtakor
Taposiris Magna meglehetősen lepusztult romjait 1937-ben, az Alexandriai Múzeum új kurátora, Achille Adriani restaurálta. Munkáját a második világháború szakította félbe, de az 1946-48 közötti munkákat már Jasper Y. Brinton folytatta.

A magyar terepmunkák 1998-ban kezdődtek meg Vörös Győző vezetésével. Az első évek munkálatai egy kopt szentély feltárásában merültek ki. Eddig számos Ptolemaiosz-kori lelet, illetve egy Ízisznek tulajdonított női fejtöredék került elő, hosszú idő után azonban ez a néhány aranyérme és karkötő az első említésre méltó lelet, ami előkerült Taposiris Magnán. A most feltárt ékszer és az érmék az Alexandriai Görög-Római Múzeumban lesznek kiállítva.

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. nyári száma