Másfél millió euróért akár a nappalinkban is kiakaszthatjuk Kolumbusz címerlevelét
2018. november 29. 13:35 MTI
Kolumbusz Kristóf több mint 500 éves eredeti címerlevelét bocsátja árverésre december 17-én az Ansorena aukciósház Madridban. Amerika felfedezőjének és leszármazottainak a spanyol katolikus királyok, Izabella és Ferdinánd adományoztak nemesi címet 1493-ban, az után, hogy visszatért első utazásáról.
Korábban
A juhbőrből készült pergamen rögzíti, hogy a Kolumbusz-címer ötös osztású, bal felső részén egy arany kastély jelképezi a kasztíliai királyságot, jobb felső sarkában egy ágaskodó oroszlán jeleníti meg a leóni királyságot.
Az alsó sorban tenger és szigetek láthatók az új világ, mellette pedig öt arany horgony az admiralitás szimbólumaiként. Alattuk arany alapon kék sáv látható. A dokumentum értékét 1,2 és 1,5 millió euróra (388-484 millió forint) becsülik.
A több mint ötszáz éves adománylevél mindeddig az örökösök tulajdonában volt, és mindössze néhány kiállításon láthatta a nagyközönség, például 1893-ban Chicagóban, illetve 1976-ban Washingtonban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.