Magyarok a Selyemúton – feltárulnak Széchenyi Béla és Stein Aurél belső-ázsiai expedíciói
2018. november 27. 14:54 MTI
Széchenyi Béla és Stein Aurél belső-ázsiai expedícióit idézi fel történeti fotók, korabeli és modern térképek, kiadványok, levelek, feljegyzések, filmek és egyéb dokumentumok segítségével az Ybl Budai Kreatív Ház Magyarok a Selyemúton címmel hétfőn megnyitott kiállítása.
Korábban
A két magyar felfedező előtt tisztelgő tárlat a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Könyvtárának Keleti Gyűjteménye, az Ybl Budai Kreatív Ház és a tunhuangi kutatóközpont (Dunhuang Research Academy) együttműködésében jött létre – mondta a hétfői megnyitón Monok István, az MTA Könyvtárának főigazgatója.
Lo Hua-csing, a tunhuangi kutatóközpont igazgatóhelyettese hozzátette: a Góbi-sivatag szélén fekvő Tunhuang ma ízig-vérig modern város, amelynek lakói már kevéssé ismerik a település múltját. Ezért is fontosak a nyugati felfedezők feljegyzései, amelyek között kutatva kellemes meglepetésként bukkantak rá a két magyar tudós hagyatékára – idézte fel a kínai szakember.
Kelecsényi Ágnes kurátor a kiállítást bemutató vezetésen elmondta, hogy Széchenyi Béla – Széchenyi István gróf fia – és Stein Aurél 1877 és 1916 között négy nagy jelentőségű expedíciót vezettek Belső-Ázsiába. A Kínát a Földközi-tenger térségével összekötő Selyemút a Nyugat és a Kelet nagy civilizációi között nemcsak az áruk, de a vallások, eszmék közvetítésében is fontos szerepet játszott.
Széchenyi Béla 1879-ben jutott el a Selyemúton fekvő Tunhuangba, és geológiai kutatásai mellett hozzájárult a térség kulturális emlékei, többek között a híres barlangszentélyek feltáráshoz, utána pedig Stein Aurél folytatta munkáját – közölte Kelecsényi Ágnes.
Hangoztatta, a tárlat magyar, angol és kínai nyelvű feliratai a legfontosabb tudnivalókat foglalják össze, az érdeklődők azonban egy okostelefonos applikáció segítségével jobban elmélyülhetnek a témában. A 2019. január 7-éig megtekinthető kiállításhoz számos szakmai tárlatvezetés, előadás és egyéb program kapcsolódik, amelyekről a www.budaikreativhaz.hu honlapon találhatók részletes információk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap