Látogatói segítségét kéri a különleges festmény megvásárlásához a Prado
2018. szeptember 18. 11:53 MTI
Mikromecenatúra programot indított az idén 200 éves világhírű madridi Prado múzeum, amellyel Simon Vouet Kislány galambbal című festményének megvásárlásához kérik a közönség hozzájárulását.
Korábban
„Azt szeretnénk, ha ennek a kislánynak több ezer szülője lenne” - nyilatkozta Andrés Úbeda, a múzeum igazgató-helyettese, aki szerint a kis adományok fontosak, hiszen így sokan magukénak érezhetik a műalkotást. A 17. századi festmény 200 ezer euróba (67 millió forint) kerül, a felajánlásokat öt eurótól várják, akár a képtár internetes oldalán, akár a múzeumban az erre a célra kihelyezett urnánál december 31-ig.
Andrés Úbeda szerint nagyon különleges képről van szó, mivel kevés portré készült gyereklányokról ebben az időszakban, amikor jellemzően inkább felnőtt, idősödő férfiakat, jelentős társadalmi befolyással rendelkező személyeket örökítettek meg.
A mikromecenatúra program része a Prado jubileumi rendezvénysorozatának, amelyek közös célja, hogy közelebb vigyék az intézményt a közönséghez. Az évfordulós események hivatalosan 2018. november 19-én indulnak a múzeum kétszáz évét átfogóan bemutató tárlattal.
2019 tavaszán az amszterdami Rijksmuseummal együttműködésben mutatják be a Velázquez, Rembrandt, a spanyol és holland aranykor című kiállítást, majd a Fra Angelico és a firenzei reneszánsz kezdetei elnevezésű kiállítást. A Turnén Spanyolországban címmel induló programban pedig a Prado néhány műtárgya más-más spanyol város múzeumában lesz megtekinthető.
A bicentenárium alkalmából több szakmai konferenciának, koncerteknek is otthont ad az épület, és olyan filmek bemutatásával is készülnek, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a múzeumhoz. Ilyen például Milos Forman Goya kísértetei című mozija vagy Fernando Trueba A művész és a modell című alkotása.
A madridi Prado a világ legnagyobb és legfontosabb múzeumai közé tartozik, valamint Spanyolország egyik legjelentősebb közgyűjteménye, amely tavaly több mint 3 millió látogatót fogadott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap