Náci háborús bűnöst fogtak az USA-ban
2003. július 10. 13:32
Rács mögé került Johann Leprich, egy egykori Mauthausen-beli fegyveres őr.
Himmler Mauthausenben |
Leprich Romániában született, és 1952-ben lépett az Egyesült Államok földjére, azt állítva, hogy a háború alatt magyar katonaként szolgált. Hat évvel később elnyerte az amerikai állampolgárságot, amit 1987-ig meg is tarthatott. Akkor azonban feltárult náci múlta. Kiderült, hogy az SS egyik hírhedt egységének, a Halálfejes Brigádnak volt a tagja, és fegyveres őrként szolgált abban a mauthauseni koncentrációs táborban, ahol 100 ezer fogoly halt meg.
Leprich a kerületi bíróság végzése után azonnal megszökött, így elkerülte az országból való kiutasítást. Sőt. Miután más megyében telepedett le, szabadon járt-kelt az országban, de még Kanadába is gyakran átrándult. Mindezt onnan tudjuk, hogy 1997-ben egy televíziós műsorban, az "Amerika Legkeresettebb Bűnözői"-ben készítettek róla egy riportfilmet. Abban az is kiderült, hogy amikor meg kellett újítania lejárt jogosítványát, akkor személyesen jelent meg a hivatalban, mégsem tartóztatták le. A műsor után az amerikai közvélemény azt tartotta a legfelháborítóbbnak, hogy miután Leprichet kiutasították, még évekig élvezhette a társadalombiztosítás előnyeit - minden következmények nélkül, pedig magánnyomozók is koslattak utána.
A szövetségiekkel egy névtelen telefonáló közölte, hogy Leprich felesége vidéki házában van. Az ügynökök néhány percen belül a helyszínre értek, de jó 45 percnek el kellett telnie, hogy rábukkanjanak a lépcső alatt kialakított bunkerban rejtőzködő egykori háborús bűnösre.
Az ügyben megszólalt az USA igazságügyi minisztere, John Ashcroft is, aki egyértelműen kijelentette: "Egyetlen egy háborús bűnös, vagy nácikkal kollaboráló se gondolja, hogy az Egyesült Államok biztonságos búvóhely lehet a számukra."
Az egykori háborús bűnösök elleni hajtóvadászat 1979-ben indult az Egyesült Államokban. Azóta 71 náci múlttal rendelkező személyre bukkantak, akik közül 57 főt fosztottak meg amerikai állampolgárságától.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.