Az amerikai álmot megtestesítő Superman egy iskolapadban született meg
2018. június 4. 11:54 MTI
Superman már 80 éve Amerika egyik meghatározó kulturális ikonja. 1938-ban két középiskolás fiú álmodta meg a karaktert, szüleik bevándorlók voltak, és a hősük az amerikai álmot testesítette meg, azt a metaforát, amelyet a harmincas években Európából elmenekült emigránsok a békés és virágzó Amerikára vetítettek.
Korábban
Superman 80 éve debütált az első képregényben, de ma is az amerikai kulturális ikonok közé tartozik. Megkerülhetetlen hős lett a DC Comics képregények sztárja. Legutóbb az Igazság Ligája című képregényfilmben is szerepelt. Az Action Comics első képregényfüzetében 1938. júniusában mutatkozott be Superman, aki nyolc évtizeddel később is népszerű Amerikában.
„Ő a szuperhős mintája. Superman idealizált karakter. Nevezhetjük Amerika cserkészfiújának.
Mindig helyesen cselekszik és megpróbál jót tenni” - mondta Jared Smith, egy washingtoni képregénybolt munkatársa. Az első Superman-képregény 13 oldalt szentelt Kal-El történetének, a Krypton bolygóról származó, szuperképességekkel rendelkező idegennek, akit a Krypton pusztulása előtt az apja menekít a Földre.
Superman az első képregényfüzettel megteremtette rajongótáborát. Megjelenése az elmúlt évtizedekben alig változott: továbbra is az ismerős piros-kék-sárga mezét viseli a mellkasán a nagy S-betűvel. A képregényekben, a filmvásznon és a tévéképernyőn, valamint a videojátékokban töretlenül küzd az igazságért és az amerikai életmód eszméjéért. Az illinoisi Metropolis – ez annak a kitalált városnak a neve is, ahol a képregényekben Superman él – évente fesztivált rendez a hős tiszteletére.
Idén nyáron a DC Comics újraindítja a Superman-szériát. A vállalkozáshoz sikerült megnyerniük Brian Michael Bendist, a műfaj legendás alkotóját, aki 20 évig dolgozott a rivális Marvel kiadónál. „Az ember mindig érzi egy karakter örökségét, amikor elkezd vele dolgozni, többször is átéltem ezt az örömöt, de Supermannel van valami más is. Lenyűgöző, hogy ezzel a karakterrel született a műfaj, és azóta is hiteles maradt, a zsáner szívévé, lelkévé és középpontjává vált egész létével”- mondta Bendis.
Superman a Földre érkezett idegen, akit egy farmer és felesége nevelnek fel a képzeletbeli Smallville-ben. Felnőttként Clark Kent néven költözik Metropolisba, ahol újságíróként dolgozik. A képregény alkotói, Jerry Siegel és Joe Shuster, zsidó származású középiskolások voltak, és nagyjából az iskolapadban találták ki Supermant.
A szüleik bevándorlók voltak, és a hősük az amerikai álmot testesítette meg, azt a metaforát, amelyet a harmincas években Európából elmenekült emigránsok a békés és virágzó Amerikára vetítettek. Érdekes, hogy később Superman népszerűsége egy időre elhalványult. „Tökéletessége túl sok volt az esendő közönségnek. Olyan erős volt, hogy valójában semmi sem fenyegette, ezért az alkotók kitalálták a Krypton bolygóról származó kryptonitot, amely el tudja venni szuperképességeit” - mondta Jared Smith, a képregényboltos.
Hogy Superman lépést tartson a társadalommal, az írók megpróbálták szinkronba hozni a változó politikai és társadalmi körülményekkel. 1978-ban például találkozott a legendás bokszolóval, Muhammad Alival, aki elvitte őt Metropolis gettóiba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- A nyilasok halálmenetei után a gettó borzalmai vártak a budapesti zsidóságra
- Rejtő Jenő élete éppen olyan kalandos volt, mint utánozhatatlan regényei szereplőié
- A király sem tudta megfékezni a leprások elleni pogromokat Franciaországban
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.