Hitler saját használatára szánták a nácik által elrabolt Cranach festményt
2018. március 22. 11:59 MTI
Elárverezik idősebb Lucas Cranach (1472-1553) német festő egy nácik által elkobzott portréját, amelyet 2017-ben, csaknem nyolcvan év után jutattak vissza az egykori tulajdonosainak leszármazottaihoz.
Korábban
Az I. János Frigyes szász választófejedelmet ábrázoló portrét április 19-én árverezik el New Yorkban. A festmény leütési árát 1-2 millió dollár közé becsülte az aukciósház.
A kép annak idején a Hollandiában élő Fritz Gutmann hatalmas gyűjteményének része volt. Gutmann és felesége a theresienstadti és auschwitzi koncentrációs táborokban vesztették életüket, gyűjteményüket pedig elkobozta a náci hadvezetőség. A háborút követően Gutmann fia, majd unokája évtizedeken át keresték a kollekció egyik ékkövének tekintett festményt. Az unoka, Simon Goodman - a család időközben megváltoztatta vezetéknevének írásmódját -, kiderítette, hogy a festmény rajta volt azon műalkotások listáján, amelyeket Adolf Hitler saját használatára szántak. „Ez volt az utolsó említés, amelyre sikerült rábukkanom” - idézte fel Goodman.
Tavaly év vége felé azonban a festmény akkori birtokosai, akiknek személyazonosságát a Christie's nem hozta nyilvánosságra, felkeresték az aukciósházat, hogy kiderítsék valóban a Gutmann-gyűjtemény egy darabja van-e a birtokukban.
A jelenleg Los Angelesben élő Goodman szerint a portré birtokosait az általa írt The Orpheus Clock című könyv vitte rá arra, hogy felvegyék a kapcsolatot az aukciósházzal, és visszadják a képet az örökösnek. Ebben a könyvben ugyanis részletesen leírja, miként eredt az elkobzott családi gyűjtemény nyomába. A férfi néhány héttel ezelőtt láthatta végre a portrét New Yorkban, ahol úgy ölelte magához a festményt, mint egy rég elvesztett családtagot. „Olyasvalamit tarthattam a kezemben, amely sokat jelentett a nagyapámnak” - idézte fel a férfi a pillanatot.
A 70 éves Goodman Londonban született néhány évvel azután, hogy az eredetileg Németországból származó, majd Hollandiába költözött nagyszüleit megölték. Az elkobzott családi gyűjteménynek eddig nagyjából a harmadát sikerült visszaszerezni, és Goodman tovább folytatja a keresést.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap