A világ legrégebbi palackpostájára bukkantak Ausztrália partjainál
2018. március 7. 09:58 MTI
Egy 132 évvel ezelőtt írt, palackba zárt üzenetet sodort partra a víz Ausztráliában – közölte a Nyugat-Ausztráliai Múzeum kedden. A levél írója arra kéri a megtalálót, hogy jegyezze fel, mikor és hol találta meg az üzenetet, majd jutassa el azt vagy a hamburgi Német Haditengerészeti Obszervatóriumba, vagy a legközelebbi német konzulátushoz.
Korábban
A német nyelvű üzenetet rejtő palackot egy Tonya Illman nevű ausztrál nő fedezte fel séta közben egy nyugat-ausztráliai strandon, félig a homokba fúródva. „Csak egy csinos kis régi palacknak hittem, ezért felkaptam és arra gondoltam, hogy milyen jól mutatna a könyvespolcomon. A fiam barátnője volt, aki felfedezte az üzenetet, amikor kirázta a homokot a palackból. A papírdarab nedves volt, szorosan összetekerték és madzaggal is átkötötték” – idézte fel a nő. „Hazavittük és kiszárítottuk. Amikor kinyitottuk, német nyelvű nyomtatott szöveget és nagyon halvány kézírást láttunk rajta” – tette hozzá Illman. Az üzeneten az 1886. június 12-i dátum szerepel, ami azt jelenti, hogy ez a világ egyik legöregebb ismert palackpostája.
A levél írója arra kéri a megtalálót, hogy jegyezze fel, mikor és hol találta meg az üzenetet, majd jutassa el azt vagy a hamburgi Német Haditengerészeti Obszervatóriumba, vagy a legközelebbi német konzulátushoz. A Nyugat-Ausztráliai Múzeum szóvivője szerint Illman január 21-én bukkant rá a palackra, amelyet a Paula nevű német vitorlás hajóról dobtak annak idején az Indiai-óceánba a Német Haditengerészeti Obszervatórium egyik hivatalos kísérletének keretében, amelynek célja a globális óceáni áramlatok jobb megismerése, valamint a gyorsabb és hatékonyabb hajózási útvonalak felkutatása volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.