„Sötét idők köszönthetnek ránk újból, (…) egy vasfüggöny ereszkedik le a kontinensre”
2018. március 5. 12:22
„Sötét idők köszönthetnek ránk újból (…) A Balti-tenger melletti Stettintől az Adriai-tenger melletti Triesztig egy vasfüggöny ereszkedik le a kontinensre” – hangzanak Winston Churchill volt brit miniszterelnök 1946. március 5-én, a fultoni (USA) Westminster College-ban elhangzó beszédének legtöbbet citált mondatai. A politikus igyekezett felhívni hallgatósága figyelmét, hogy amennyiben az angolszász hatalmak nem lépnek fel kellő eréllyel, Európa kommunista uralom alá kerülhet.
Korábban
Bár sokan a hidegháborús korszak kezdetének, és egyben jelképének tartják a beszédet, Churchill csak egy pontos látleletet adott a kontinensen a második világháború befejezése után kialakult helyzetről. A szövetségesek már a Hitler elleni háború utolsó éveiben is geopolitikai érdekeik érvényesítésére koncentráltak, amikor pedig véget ért a világtörténelem legtöbb emberéletet követelő fegyveres konfliktusa, az addig stratégiai megfontolásból óvatos felek nyíltan szembekerültek egymással.
Churchill, Nagy-Britannia második világháború alatti miniszterelnöke akkortájt a konzervatív ellenzék vezéreként tevékenykedett, de az USA-ban magánemberként tett látogatást. A nagy tekintélyű politikus szavára azonban mindenki odafigyelt, így nem csoda, hogy fultoni beszéde villámgyorsan bejárta a világsajtót, és rendkívül heves indulatokat gerjesztett. A szovjet vezetők azonnal háborús uszítással vádolták meg Churchillt, és a felháborodott hangokhoz csatlakoztak – bár nem mindannyian meggyőződésből – a szovjet megszállás alatt lévő országok vezető politikusai is.
A szovjetek és csatlósaik azonban nagyvonalúan átsiklottak afelett, hogy 1946 februárjában, vagyis néhány héttel korábban Sztálin is elmondott egy olyan beszédet, amely a hidegháború jelképes kezdeteként is felfogható. A szovjet diktátor ún. választási beszédében a Vörös Hadsereg erejéről és a szovjet társadalmi rendszer kapitalizmusénál haladóbb jellegéről szónokolt. A több évtizedes küzdelem elkezdődött.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.