Minden, amit Micimackóról tudni kell
2017. december 8. 16:16 MTI
Nagyszabású Micimackó-kiállítás nyílik a hétvégén a londoni Viktória és Albert Múzeumban, amely egyebek között rajzok és műtárgyak révén mutatja be A. A. Milne mesehősének történetét.
Korábban
A szombaton nyíló Winnie-the-Pooh: Exploring a Classic (Micimackó: egy klasszikus felfedezése) című tárlaton az 1920-as évek óta készült csaknem 230 alkotás és műtárgy, köztük eredeti illusztrációk és kéziratok, köztük E. H. Shepard első Micimackó-portréi várják a látogatókat. A Micimackós relikviák mellett a tárlat bemutatja azokat az embereket és helyszíneket, amelyek annak idején a történeteket ihlették: Milne fiát, Christopher Robint, akiről Róbert Gida alakját formázta meg az író, és azt a Milne farmjának közelében lévő sussexi erdőt, amely a Százholdas Pagonyként elevenedik meg a mesékben.
Tom Piper, a kiállítás egyik megálmodója szerint a cél az volt, hogy a látogatók teljesen elmerülhessenek a tárlatban. Ezt digitális megoldások is segítik, valamint a Százholdas Pagony csaknem öt méter magas, kézzel festett változata, amelyet bebarangolhatnak a látogatók. Emma Laws, a kiállítás egyik kurátora szerint a múzeumnak kiemelt célja, hogy megszólítsa a családokat, ezért is döntöttek az immár 90 éves mesehős mellett. A Milne számára világhírnevet és halhatatlanságot hozó Micimackó című könyv 1926-ban jelent meg. A csekély értelmű medvebocs ihletőjének számító Teddy mackót Christopher Robin 1921. augusztus 21-én kapta első születésnapjára.
A fiú először Edward Bearnek hívta a mackót, majd később átkeresztelte. A plüssfigura a Londoni Állatkert fekete medvéjéről, Winnie-ről – aki egykor katonai kabalaállatként szolgált a kanadai Winnipegben -, valamint egy Pooh nevű hattyúról kapta a nevét. Micimackó és barátai, Nyuszi, Malacka, Kanga, Zsebibaba, Tigris, Füles és Bagoly emberi karakterek, a Százholdas Pagonyban zajló történetekben magára és embertársaira, kissé nevetséges erényeire és nemkívánatos gyarlóságaira ismerhet az olvasó.
Christopher egyébként egy memoárjában bevallotta, hogy annak idején nem volt felhőtlen a viszonya a karakterrel, és az iskolában is érték kellemetlenségek a Micimackó-könyvek miatt. A Viktória és Albert Múzeum kiállításán kívül a mozikban is találkozhat a közönség Micimackóval a Goodbye Christopher Robin című filmben, amely Milne és családjának életét meséli el a mesehős megszületésének idején. A film januárban érkezik a magyarországi mozikba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.