Évtizedek után újra zenélhet Mezőtúron a legkorábbi Komornyik-orgona
2017. október 17. 11:31 MTI
Több évtizedes szünet után kedden ismét megszólal a 225 éves mezőtúri belvárosi református nagytemplom orgonája. Az 1854-ben épített hangszer az elmúlt években több lépésben újult meg a hívőktől, a helyi önkormányzattól, valamint egyházkerületi támogatásból, illetve állami forrásból kapott pénzből - mondta el Mihalina László református lelkész hétfőn.
Korábban
A tervek szerint Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke szólaltja meg a hangszert. A zeneművek között felhangzik majd a református gimnázium egyik diákja, Gácsi László egy, az alkalomra komponált szerzeménye is - tette hozzá. Az orgona 2015 októberében megkezdődött felújítása 25 millió forintba került, ebből több mint négymillió forint magánemberek adakozásából gyűlt össze.
A Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ történeti kutatásai szerint a neves hangszerépítő, Komornyik Ferdinánd által készített, a hazai orgonák sorában a mezőtúri a legrégebbi és a legnagyobb, amely eredeti állapotban megmaradt. Felújításkor egy véletlen folytán megtalálták az eredeti színmintáját, így ennek megfelelően tudták az orgonaszekrényt restaurálni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap