Megoldódhatott a tengerészet történetének egyik legnagyobb rejtélye
2017. szeptember 6. 08:32
Egy ausztrál kutató úgy véli, sikerült megoldania egy 230 éves rejtélyt. Állítása szerint ugyanis fényt derített a híres francia felfedező, La Perouse sorsára, aki néhány nappal a brit telepesek érkezése után kötött ki Új-Dél-Walesben, és egy hajótörés után örökre eltűnt.
Korábban
Egy indiai hajótörött 1818-ban keletkezett, újonnan feltárt beszámolója szerint a Franciaországból 1785-ben Ausztráliába tartó expedíciót vezető Jean-Francois de Galaup de La Perouse-t bennszülöttek ölhették meg egy, az észak-ausztrál partok közelében található kis szigeten.
A Shaik Jumaul nevű hajótörött tengerészt a Nagy-korallzátony északi területein fekvő Murray-szigetről menekítették ki. Jumaul leírása szerint a helyiek a minden bizonnyal az angoloktól megszerzett kardokkal és muskétákkal voltak felszerelkezve, de még egy aranyórára és egy iránytűre is szert tettek. Az utazó szerint a bennszülöttek azt állították, azután szerezték meg a tárgyakat, miután harminc évvel korábban egy hajótörött vitorlást egy közeli szigetre sodort a víz – írja a The Telegraph.
A legénységet a szigetlakók megölték, egy kisfiút kivéve, akit őg maguk neveltek fel. Tudni lehet, hogy La Perouse expedícióján valóban részt vett egy François Mordelle nevű fiúcska. Garrick Hitchcock, az Ausztrál Nemzeti Egyetem antropológusa elmondása szerint a The Madras Courier nevű lap egy 1818. decemberi számában akadt rá a beszámolóra, amelyről úgy gondolja, megoldhatja La Perouse sorsának rejtélyét, a tengerészet történetének egyik legnagyobb titkát.
„A történészek nem tudnak más európai hajóról ebből a régióból és időszakból. Hogy mi lett hajóval és a legénységgel, akik kétségbeesve próbáltak visszatérni Franciaországba, azóta is rejtély” – fejtette ki a kutató. La Perouse két hajóval és 225 emberrel (beleszámítva a tiszteket, a legénység tagjait, valamint a tudósokat is) hagyta el Franciaországot. A felfedező négyéves világkörüli utat tervezett, amelynek segítségével James Cook eredményeivel szállt volna versenybe. A Sydney-be 1788-ban, nem sokkal a brit első flotta megérkezése után kikötő La Perouse társaival néhány héttel később visszaindult, ám sohasem érkezett meg Franciaországba.
Az 1820-as években egy ír kapitány elveszett tárgyakat vett észre a Salamon-szigeteken, és megerősítette: La Perouse hajói egy vihar során zátonyra futottak. A helyiek azonban azt állították, a legénység a hajók roncsaiból épített egy kétárbocos szkúnert, amellyel ismét nekivágtak a tengereknek. A szkúner sorsa mindmáig rejtély.
Hitchcock szerint lehetséges, hogy La Perouse expedíciója Ausztrália északi területei közelében végül tragédiába torkollott. A kutató reméli, a Nagy-korallzátonynál vagy a szigeten, a hajóroncs közelében előkerülő tárgyak végleg pontot tesznek majd az ügy végére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap