Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
2017. május 10. 11:08 Kulcsár Ádám
A történelem rejtélyes eseteinek száma szinte végtelen. Összeállításunkban hét olyan egykori világhíresség históriáját elevenítjük fel, akiket nyomtalan eltűnésük után senki nem látta többé. Egy kivétel azért akad: Agatha Christie, akinek eltűnése maga is valóságos krimi.
Korábban
Amikor a saját krimidben találod magad
Agatha Christie 1926. december 3-án este kocsiba ült, és elhajtott stylesi otthonából, miután szóváltásba keveredett hűtlen férjével. Autóját később üresen találták a Guildfordhoz közeli Newlands Cornernél, az írónőnek pedig sehol sem lelték nyomát. Az eset a következő két hét során hatalmas publicitást kapott Angliában, hiszen az eltűnés körülményei pont olyanok voltak, mintha az írónő egyik regénye elevenedett volna meg. Az amatőr detektívek hamarosan a legkülönfélébb elméletekkel rukkoltak elő: egyesek szerint Agatha egy közeli forrásba ölte magát, míg mások szerint az eltűnést férje, Archie Christie rendezte meg, aki valójában megölette feleségét.
A rendőrségre erős kormányzati nyomás nehezedett, hogy találják meg az írónőt. Mivel a Scotland Yard teljesen tanácstalan volt, az ügy megoldásába a bűn szakavatott ismerőit, Christie híres kollégáit is bevonták. Sherlock Holmes szülőatyja, Sir Arthur Conan Doyle az ügyet természetfelettinek titulálta, és egy médiumhoz fordult, míg Dorothy L. Sayers az eltűnés helyszínén vizsgálódott, amit később aztán egyik regényében fel is használt.
Az írónőre 11 nappal később egy harrogate-i fürdő szállodájában ismertek rá, ahová férje szeretőjének vezetéknevén, Teresa Neele-ként jelentkezett be. A rögtön odasiető férjét nem ismerte fel, saját magáról sem tudta, kicsoda. Ezen fordulatot is többféleképp magyarázták. Egyesek szerint Christie autóbalesetet szenvedett, és ezért nem emlékezett semmire. Mások úgy vélték, az írónő az egészet tudatosan tervelte ki, és játszotta el, míg az orvosok szerint az írónő egy fugaállapotnak is nevezett pszichogén amnéziába esett, amelyet valamilyen trauma vagy komoly depresszió okozhatott. Eszerint a krimi koronázatlan királynője a 11 nap alatt olyan transzszerű állapotban volt, amikor nem tudott magáról. A titokzatos eset részleteire azóta sem derült fény.
Vajon hová tűnt a titokzatos északnyugati átjárót kereső John Cabot 1498-ban? Mi történhetett a Déli-sarkra elsőként eljutó Roald Amundsen hidroplánjával, amellyel eltűnt barátját indult megkeresni a Spitzbergáknál? Cápaeledellé váltak, kisodródtak a nyílt tengerre vagy álnéven új életet kezdtek az Alcatrazból történő 1962-es szökés résztvevői? Hová tűnt Raoul Wallenberg? Mi lett A kis herceg írójának, Antoine de Saint-Exupéry sorsa: a második világháború során lelőtték a németek, vagy szándékosan vezette a tengernek a gépét? Miért marad Rudolf Diesel, az öngyulladó belsőégésű motor feltalálójának halála örök rejtély? A válaszokat keressék a Múlt-kor tavaszi számában, Kulcsár Ádám cikkében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.