Sáslevélból készült csónakokkal tettek meg egy 30 ezer évvel ezelőtti utat japán kutatók
2016. július 19. 12:35 MTI
Huszonnyolc órás viszontagságos utazás után hétfőn célba értek két, sáslevélből készült csónakkal azok a kutatók, akik azt akarták bizonyítani, hogy harmincezer évvel ezelőtt a mai Tajvanról átjuthattak gyékénycsónakon bevándorlócsoportok.
Korábban
A két 6 méter hosszú, helyi sásféléből készült csónak 14 főnyi legénysége, köztük a Tokiói Természettudományi Múzeum kutatócsoportjának tagjai vasárnap indultak el az Okinava prefektúrabeli Jonaguni-szigetről a szintén Okinavához tartozó Iriomote szigetére. A Jonaguni-sziget a Rjúkjú (más néven Nanszei)-szigetcsoport legutolsó tagja, mintegy száz kilométerre fekszik Tajvantól.
Az expedíció azért akarta megtenni a 75 kilométernyi távolságot, hogy igazolják a feltevést, miszerint 30 ezer évvel ezelőtt a mai Tajvanról érkezhettek egykori telepesek Japánba. Az útvonal érintette a Nanszei-szigeteket, ahol már számos, több mint 30 ezer éves tárgyi leletre bukkantak.
A tudósok szerint az egykori tengeri vándorok erős sáslevelekből fonhatták a csónakjaikat, mivel famegmunkálással kapcsolatos eszközöket nem találtak a feltárásokon. A két csónak helyi idő szerint hétfőn délelőtt érkezett célba. Az erős hullámzás miatt egy rövid időre fel kellett függeszteni az utazást: egy kísérőhajó vontatókötélre vette a két csónakot vasárnap éjjel. Az út végül 28 óráig tartott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Sajátos humorával színesítette diplomáciai küldetéseit Fülöp herceg
- Galtierinek bukást, a „Vasladynek” népszerűséget hozott a falklandi háború
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap