11 ezer éves, virágzó falu épületeit tárták fel Cipruson
2016. július 13. 10:05 MTI
Egy tizenegyezer éves falu több mint húsz épületét tárták fel Cipruson - jelentette be a Földközi-tenger keleti medencéjében található ország műemlékvédelmi minisztériuma. A tárca közleménye szerint a Ciprus déli partvidékén folytatott ásatási munkálatok júniusban értek véget.
Korábban
Az eredmények szerint a 11 200 és 10 600 évvel ezelőtt virágzott falu lakói háziasított kutyákkal és macskákkal éltek együtt, apró vaddisznókra és madarakra vadásztak, de nem készítettek agyagedényeket. Az ásatási munkálatokat vezető francia szakemberek szerint a kör alakú épületek többségéhez beépített tűzhely és egy 30-50 kilogrammos malomkő is tartozott. A területen továbbá nagy mennyiségű kőeszközt, kőedényt, valamint kőből és kagylóból készített gyöngyöt, illetve függőt is találtak.
A földből és farudakból eszkábált építmények átmérője három és hat méter között mozgott. Az épületek egy öt évvel ezelőtt feltárt, kör alakú közösségi házat öleltek körbe. A szakemberek szerint a falu legalább félhektárnyi területen feküdt és meggyőző bizonyíték van arra, hogy lakói az egyik legősibb gabonafélének számító tönkebúzát is termesztettek.
A minisztérium szerint a falu elrendezése, felépítése, kőeszközei és a mezőgazdasági termelésre, valamint a vadászatra utaló bizonyítékok nagyon hasonlatossá teszik a területet a 11 500 és 10 500 évvel ezelőtti, korai Kerámia Előtti Neolitikus Levantéhoz. "A lelőhely azt bizonyítja, hogy, bár Ciprust több mint hetven kilométernyi tengervíz választotta el a kontinenstől, a sziget mégis részese volt a közel-keleti neolitikus fejlődésnek" - emelte ki közleményében a tárca.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.