Minden vádpont alól felmentették a háborús bűnökkel vádolt Vojislav Seseljt
2016. április 1. 09:45 MTI
Az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék (NT) csütörtökön kihirdetett elsőfokú ítéletében felmentette Vojislav Seseljt, a háborús és emberiesség elleni bűnökkel vádolt szerb ultranacionalista politikust.
Korábban
Az NT elnöklő bírája által ismertetett ítélet szerint - amely ellen a felek még fellebbezhetnek - a hágai székhelyű törvényszék a vádpontok mindegyike alól felmentette és szabadlábra helyezte a Szerb Radikális Párt (SRS) elnökét. Jean-Claude Antonetti hozzátette, a szerb politikus elleni elfogatóparancs az ítélet nyomán érvényét vesztette.
Seselj ellen a törvényszék ügyészsége háborús és emberiesség elleni bűnök miatt kilenc pontban emelt vádat. A most 61 éves Seseljt azzal vádolták, hogy felelős a Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és a Vajdaságban 1991 és 1994 között elkövetett bűncselekményekért. Ezeket a bűnöket félkatonai szervezetek követték el, az SRS-t vezető politikusnak pedig jelentős szerepe volt a toborzásukban: nacionalista gyűlöletbeszédei - amelyek gyakran a vajdasági magyarokat is célba vették - hozzájárultak az etnikai feszültségek szításához.
A hágai bírák azonban úgy ítélték meg, hogy a fegyveresek által elkövetett bűncselekményekért Vojislav Seselj nem vonható felelősségre, a vádhatóság ugyanis nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a politikus tudtával vagy egyetértésével, esetleg az ő parancsára történtek volna a jogsértések. Az ügyészség csütörtökön azt közölte, még fontolgatja, hogy fellebbezzen-e. "Úgy aludtam, mint egy csecsemő, nincsenek lelkiismereti problémáim" - közölte a Szerbiában tartózkodó Seselj az ítélethirdetés reggelén. Elmondta, hogy minden erejét a választási kampánynak szenteli, parlamenti politizálásra készül.
Kiemelte, egyelőre nem tudja, hogy a felmentő ítélet miatt jobb eredményre számíthat-e pártja, a Szerb Radikális Párt (SRS) az április 24-i, előre hozott parlamenti választásokon, de úgy véli, hogy az SRS a voksok 20-25 százalékát szerezheti meg. "A legjobban azt szeretnénk, ha több szavazatot kapnánk, mint a Szerb Haladó Párt" - fogalmazott. Vojislav Seselj 2003-ban önként adta fel magát a Nemzetközi Törvényszéken, és majdnem 12 évet töltött annak börtönében, majd 2014-ben rossz egészségi állapotára való tekintettel ideiglenesen szabadlábra helyezték. Miután 2014-ben visszatért Szerbiába, Seselj folytatta a szélsőségesen nacionalista retorikát, például "Nagy-Szerbia" megalakításáról szónokolt, ami Szerbia és a környező országok szerbek lakta területeinek egyesítését jelentené.
A horvátországi politikai pártok és civil szervezetek általános felháborodással fogadták a felmentés hírét. A horvát miniszterelnök szégyennek, az áldozatok arculcsapásának nevezte az ítéletet. Tihomir Oreskovic Vukováron újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy ez a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűncselekményeket kivizsgáló ENSZ-törvényszéknek és ügyészségének a veresége. "Ez az ember bűnt követett el, és bűnbánatot sem akkor, sem most nem mutatott" - hangsúlyozta.
A Horvátországban honvédő háborúnak nevezett horvát-szerb háborúban fogva tartott és eltűnt áldozatok egyesületének elnöke elítélte és megdöbbenéssel fogadta Vojislav Seselj felmentését. Ljiljana Alvir szerint fel lehet tenni a kérdést: van-e igazság, vagy az igazság valójában politika. A Platform 112 emberi jogi egyesület és a délszláv háború női áldozatainak központja tüntetést hirdetett Zágráb főterére Az igazság veresége, a bíróság szégyene, az áldozatokkal szembeni igazságtalanság címmel. Zeljko Reiner parlamenti elnök viszont reményét fejezete ki, hogy a jogerős ítélet meghozatalánál győzni fog az igazság.
Denis Zvizdic boszniai miniszterelnök kijelentette: nem érti, hogyan menthette fel az NT a radikális politikust, hiszen szerinte egyértelműen bizonyítást nyert, hogy részt vett a Bosznia-Hercegovina elleni katonai agresszióban. Tomislav Nikolic szerb elnököt állítása szerint hidegen hagyta, hogy a hágai Nemzetközi Törvényszék felmentette Seseljt, ugyanakkor az államfő kijelentette, hogy egy szerbre nézve mérvadó, hogy a hágai törvényszék elítélte vagy felmentette. Seselj bejelentette, kártérítést fog követelni a Nemzetközi Törvényszéktől a majdnem tizenkét évig tartó fogsága miatt. Toma Fila szerb ügyvéd szerint ugyanakkor a gyakorlat azt mutatja, hogy a nacionalista politikus nem számíthat semmiféle kártérítésre; eddig egyetlen hágai felmentett sem kapott ilyet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap