250 ezer amerikai életét is kioltotta volna a WTC elleni első terrortámadás kitervelője
2016. február 26. 15:17
„Igen, terrorista vagyok, és büszke vagyok rá, amíg az amerikai kormány és Izrael ellen irányul, mert maguk több mint terroristák; maguk találták ki és alkalmazzák minden egyes nap a terrorizmust. Maguk mészárosok, hazudozók és képmutatók” – jelentette ki a World Trade Center északi tornyának garázsában 1993. február 26-án végrehajtott robbantásos merénylet fő kitervelője, Ramzi Juszef 1998 januárjában a bíróság előtt.
Korábban
Bár a terroristák azt remélték, hogy az északi torony a robbanás hatására rádől a déli toronyra, mindkét épület állva maradt, a merényletben azonban több mint ezren megsérültek, hatan pedig életüket vesztették. Juszefet öt, az akcióban való részvétellel gyanúsított társához hasonlóan életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A hetedik gyanúsított, Abdul Rahman Jasin manapság is szabadlábon van.
Juszef eleinte New York többségében zsidók által lakott városrészekben akart robbantani, de később a World Trade Center mellett döntött. Állítása szerint azt remélte, 250 ezer amerikai életét is kiolthatja a robbantás, hogy megtudják, mit érezhettek a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák áldozatai. Juszefet pénzzel és tanácsokkal is segítette unokatestvére, Khalid Sheikh Mohammed is, aki később a 2001. szeptember 11-i terrortámadás egyik értelmi szerzőjeként vált ismertté.
A merénylők 1993. február 26-án egy bérelt, sárga színű kisbuszba rejtették a több mint 1300 fontnyi robbanószert. A kocsi nem sokkal dél után parkolt le a World Trade Center északi tornya alatti nyilvános parkolóban. Juszef élesítette a bombát, majd a 12:17-kor bekövetkező robbanás előtt társával, a sofőr Ejad Iszmoillal együtt elhagyta a helyszínt.
Az épület egy hónappal később újra megnyitotta kapuit, de a halálos áldozatokat követelő merénylet híre sokkolta az amerikai közvéleményt. Az egyik szemtanú kijelentette: „Olyan volt, mintha egy repülőgép csapódott volna az épületbe.” Nem sejthette, hogy félelme nyolc évvel később valóra válik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap