Elhunyt Szilágyi János György, az egyik legjelentősebb magyar ókorkutató
2016. január 8. 09:40 MTI
Életének 98. évében elhunyt csütörtökön Szilágyi János György Kossuth-díjas művészettörténész, ókorkutató - közölte a Szépművészeti Múzeum. Tudományos munkásságát Ábel Jenő-emlékéremmel, Rómer Flóris-emlékéremmel, Móra Ferenc-emlékéremmel, 1991-ben Kossuth-díjjal, majd 1996-ban Eötvös József-koszorúval ismerték el. 2011-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét.
Korábban
Szilágyi János György 1918. július 16-án született Budapesten, 1941-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett diplomát. 1947 óta dolgozott a Szépművészeti Múzeumban, 1949 és 1993 között vezette az Antik Gyűjteményt, amelyben létrehozta a magyar klasszika archaeológia nemzetközi jelentőségű tudományos műhelyét. Múzeumi munkásságának horizontja a Szépművészeti Múzeum egésze volt; tudományos kutatásait 2015 végéig megszakítás nélkül folytatta.
Szilágyi János György 1952-től tanított az ELTE-n, 16 éven át az Ókortudományi Társaság főtitkára volt, és szerkesztője a Bulletin du Musée Hongrois des Beaux-Arts-nak. Kutatási területe az ókori görög és római irodalom, vallástörténet, antik művészettörténet, a római császárkor előtti Itália, az etruszk kultúra. Feldolgozta az etruszko-korinthoszi vázafestészetnek a világon található teljes anyagát. Rendes tagja volt a Német Régészeti Intézetnek, a firenzei Istituto di Studi Etruschi-nak. 1952-től a művészettörténet-tudomány kandidátusa, 1973-tól doktora.
Tudományos munkásságát Ábel Jenő-emlékéremmel, Rómer Flóris-emlékéremmel, Móra Ferenc-emlékéremmel, 1991-ben Kossuth-díjjal, majd 1996-ban Eötvös József-koszorúval ismerték el. 1998-ban és 2000-ben is elnyerte a Soros-alapítvány díját. 2011-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal az etruszko-korinthoszi vázafestészetnek a világon található teljes anyaga feldolgozásáért, az egyetemes ókortudomány egységes szemléletének megvalósításáért, példaértékű életpályája elismeréseként. Szilágyi János Györgyöt a Szépművészeti Múzeum saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap