Egy azték uralkodó régóta keresett sírjára bukkanhattak
2015. december 2. 11:55 MTI
A kutatók szerint egy azték uralkodó régóta keresett sírhelyéhez vezethet az az alagútszerű átjáró, amelyet a mexikóvárosi Templo Mayor (nagy templom), az aztékok egyik főtemplomának romjainál tártak fel helyi régészek.
Korábban
Az aztékokról úgy tartják, hogy 1325 és 1521 közötti uralmuk idején elhamvasztották vezetőik maradványait, ám a hamvak végső nyughelyét soha nem találták meg a régészek. A Leonardo Lopez Lujan vezette régészcsapat egy 8,4 méteres alagútra bukkant a Templo Mayor romjainál. Az átjáró egy kör alakú helyiség közepébe vezet, amely az elhunyt uralkodók elégetésének helyszínéül szolgálhatott a mexikói Nemzeti Embertani és Történeti Múzeum szakértőinek friss bejelentése szerint.
Az alagút száját egy háromtonnás szikla zárta el, amelyet 2013-ban mozdítottak el a szakemberek. Az eléjük táruló helyiségben gazdag és egyben félelmetes áldozati ajándékok sorakoztak: aranydíszek, sas- és csecsemőcsontok, továbbá kőkések, amelyeket emberáldozat bemutatásánál használtak. A régészek szerint a nagyjából 45 centiméter széles és 1,5 méter magas folyosó végén két régi bejárat található, amelyeket kőművesmunkával zártak el. Az átjárót nagyjából két évvel ezelőtt feltöltötték a romokhoz vezető egyik út munkálatai miatt, amelyek lassan véget érnek.
Lopez Lujan reményei szerint jövőre folytathatják az ásatásokat. "Természetesen ebbe beletartozik az átjáró ismételt kiásása és annak feltárása, hogy mit rejt a két lezárt ajtó. Feltételezésünk szerint két apró kamrát találunk mögöttük, azokban pedig azték uralkodók hamvaival teli urnákat, de persze tévedhetünk is" - mondta a szakember. A Templo Mayor (nagy templom) az aztékok egyik főtemploma volt, amely fővárosukban, Tenocstitlanban, a mai Mexikóvárosban állt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05