A legkorszerűbb technikával derítenének fényt a piramisok rejtélyére
2015. október 26. 09:47 MTI
Egy nemzetközi kutatócsoport a legkorszerűbb technológiákkal "átvilágít" négy egyiptomi piramist, hogy megfejtsék építésük titkát - jelentette be vasárnap Mamdúh ed-Damáti egyiptomi műemlékvédelmi miniszter. A november elején kezdődő és 2016 végéig tartó projektben egyiptomi, francia, kanadai és japán tudósok és építészek vesznek részt.
Korábban
A miniszter közlése szerint a Scan Pyramids projekt keretében a gízai Kheopsz- és Khephrén-piramist, valamint a dahsúri tört falú és a vörös piramist vetik alá hőkamerás és részecskedetektoros "szkennelésnek", hogy feltárják a bennük lévő esetleges rejtett kamrákat, járatokat, réseket és egyéb titkokat. Ezek kíméletes technológiák, amelyek nem okoznak kárt a piramisokban - jelentette ki Damáti, hozzátéve: csak azért, mert egy rejtély 4500 éves, még nem jelenti, hogy nem lehet megfejteni.
A november elején kezdődő és 2016 végéig tartó projektben egyiptomi, francia, kanadai és japán tudósok és építészek vesznek részt. Matthieu Klein, a kanadai Laval Egyetem kutatója a projektet bemutató vasárnapi kairói nemzetközi sajtótájékoztatón elmondta, hogy csapata infravörös technológiával tekint be több méterre a felszín alá az építmények érintése nélkül. Szerinte "érdekes dolgok" lehetnek már pár méterrel vagy kőtömbbel mélyebben is. A cél az, hogy megoldást találjunk a piramisok rejtélyére - mondta az AFP-nek Mehdi Tayoubi, az Héritage, Innovation, Préservation (HIP) nevű francia kutatóintézet alapítója. Tayoubi szerint erre már 30 éve is történt kísérlet, ám ez az első nemzetközi, egyben csúcstechnológiát alkalmazó projekt.
Bár már több régészeti expedíció is megpróbálta megismerni a 4500 éves egyiptomi piramisoknál alkalmazott építési technikákat, ez mindmáig nem sikerült sem régészeknek, sem egyiptológusoknak. A műemlékvédelmi miniszter szerint a piramisok "szkennelésére" alkalmazott technikát felhasználhatják majd Nofertiti királynő sírjának keresésére is a Tutanhamon-sírban, ahol a közeljövőben georadar-vizsgálatokat végeznek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap