Spanyol állampolgárságot kapnak a XV. században elűzött zsidók leszármazottai
2015. október 2. 17:13 MTI
Spanyol állampolgárságot kapnak az Ibériai-félszigetről a XV. században elűzött zsidók leszármazottjai. Több mint 4 ezer kérvényt már jóvá is hagytak - jelentette be a spanyol igazságügyi miniszter pénteken sajtótájékoztatón Madridban.
Korábban
Rafael Catalá elmondta: a spanyol parlament által elfogadott jogszabály október 1-én lépett életbe, célja a történelmi jóvátétel. A katolikus királyok 1492-ben megparancsolták a spanyolországi zsidóknak, hogy vagy térjenek át a kereszténységre vagy hagyják el a félszigetet. 100 ezren maradtak, 200 ezren útra keltek és a világ különböző országaiban telepedtek le.
Az eddig benyújtott kérelmek Venezuelából, Törökországból és Marokkóból érkeztek - áll a spanyolországi zsidó közösségek szövetségének (FCJE) közleményében, amelyben leírják, hogy az elűzöttek leszármazottainak régi vágya volt visszanyerni a kapcsolatot az anyaországgal. A kérelmezőknek igazolniuk kell származásukat, szoros kapcsolatukat a spanyol kultúrával és nyelvvel. Az okiratokon, dokumentumokon kívül bizonyíték lehet a családnév is. A madridi szefárd központ történészek segítségével listát készített azokról a nevekről amelyek jellegzetesen spanyol eredetű szefárd nevek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.