"Hazatér" Mária román királyné szíve
2015. szeptember 24. 17:08 MTI
Visszaviszik Mária román királyné ereklyeként őrzött szívét a szinajai (Sinaia) Pelisor-kastélyba, oda, ahol az utolsó román királyné 77 éve elhunyt. Végrendeletének megfelelően az angliai születésű királyné szívét tartalmazó ezüstkazettát a szertartás ideje alatt és végső nyughelyén is a román és brit zászló fogja takarni.
Korábban
A bukaresti kormány legutóbbi ülésén határozatot fogadott el arról, hogy Mária királyné születésének 140. évfordulója alkalmából a királyné ezüstkazettában őrzött szívét a Román Nemzeti Múzeum átadja a szintén múzeumként működő Peles kastélykomplexumnak, amelynek része a román királyi ház rezidenciájaként szolgáló Pelisor-kastély is. A román királyi ház bejelentette, hogy az ereklyét az Arany Szalonban helyezik el, ugyanis Mária királyné ebben a teremben hunyt el 1938-ban. A királyné szívét november 3-án ünnepélyes szertartással szállítják Bukarestből Szinajára, a konvoj pedig több helyütt megáll, így a tisztelők számára is lehetővé teszik, hogy fejet hajtsanak Mária királyné emléke előtt.
Végrendeletének megfelelően az angliai születésű királyné szívét tartalmazó ezüstkazettát a szertartás ideje alatt és végső nyughelyén is a román és brit zászló fogja takarni. Mária edinburghi hercegnő - apai ágon Viktória brit királynő, anyai ágon pedig II. Sándor orosz cár unokája - I. Ferdinánd román trónörökössel 1892-ben kötött házasságának köszönhetően 1914-ben lett Románia királynéja. Mária királyné a sebesült katonák ápolása és más karitatív szerepvállalásai révén gyorsan népszerűvé vált alattvalói körében, majd diplomáciai kapcsolatai révén jelentős szerepe volt abban is, hogy a párizsi békeszerződésekkel Románia megszerezte Erdélyt, Besszarábiát, illetve Bukovina és a Bánság egyes részeit.
A hazájában nagy tiszteletnek örvendő királyné végakarata egyébként nem teljesülhetett teljes egészében: ő ugyanis azt szerette volna, ha szívét kedvenc fekete-tengeri üdülőhelyén, Balcsikon őrzi meg az utókor, de az úgynevezett Kvadrilater - Dobrudzsa két déli megyéje - 1940-ben visszakerült Bulgáriához. Mária királyné az utolsó román uralkodó, Mihály király nagyanyja. A román trónról 1947-ben a kommunisták által lemondatott Mihály király 2007-ben visszakapta az államtól a Peles-uradalmat. A 94. évében lévő volt uralkodó a II. világháború utolsó, még életben lévő államfője, de néhány éve már nem lépett a nyilvánosság elé. Mária királyné szívének "hazahozatala" alkalmából is lánya, Margit trónörökös képviseli majd a román királyi házat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.