2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?

2015. szeptember 2. 18:32

Brit tudósok kutatásai során a múlt hónapban előkerült, sokak szerint a világ legrégebbi Korán kézirata több évtizeddel azelőtt készülhetett, hogy Mohamed próféta megalapította a muzulmán vallást. Ezt az elméletet a kézirat lapjaiul szolgáló állatbőrök kormeghatározása is alátámasztja; ha a további elemzések során megállapítják, hogy a pergamennel egykorú a tinta, a muzulmánok által hevesen támadott elmélet bizonyosságot nyer.

Oxfordi szakértők radiokarbonos kormeghatározása szerint a kézirat lapjaiul szolgáló állatbőrök (juh vagy kecskebőr) valamikor i. sz. 568-645 között készültek, számolt be róla a Times of London. Mohamed a hagyomány szerint 570 és 632 között élt. Ez még nem is lenne gond a kronológiát tekintve, azonban az iszlám szent könyve több mint két évtizeddel Mohamed halála után készült el követői által. A prófétaként tisztelt kereskedő hivatalosan 610 után alapította meg a vallását, amelynek első követői 622 körül a mai Szaúd-Arábiához tartozó Medinában alakultak közösséggé.

A kutatás megerősítheti azt a korábbi elképzelést, miszerint Mohamed és egykori követői egy már meglévő szöveget alakítottak át, és így született meg a Korán, ami néhány kutató szerint ellentmond annak, hogy Mohamed égi kinyilatkoztatást kapott, mondta Keith Small, az oxfordi Bodleian Könyvtár munkatársa a Timesnak.

Idén júliusban a Birminghami Egyetem könyvtárában fedezték fel a kéziratokat, amelyeket tévedésből egy hasonló, a 7. század második feléből származó Korán-kézirattal kötötték egybe. A lapokra tintával, régi arab írással jegyezték fel a Korán 18-20. szúráját, vagyis fejezetét. A muszlim tudósok vitatják azon elméletet, hogy a kéziratok időben megelőznék Mohamed prófétát. A londoni egyetem keleti intézetének egyik munkatársa, Musztafa Sah szerint a kézirat pont hogy megszilárdította a Korán eredetének hagyományát, írja a News Discovery.

A Korán első szövegét hivatalosan 653-ban állították össze Oszmán kalifa (Mohamed után az iszlám vallás első számú vezetője) parancsára. Ezt megelőzően a próféta tanításai szájhagyomány útján, valamint kövekre, pergamenekre és csontokra írva terjedtek. Meg kell említeni, hogy az eddigi kutatás csupán a pergamenlapokra vonatkozott, a döntő szót a kézirat tintájának elemzése fogja kimondani.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár