"A barbár, ki gyűlöli Róma történelmét" - számháború az olasz fővárosban
2015. július 27. 13:58 MTI
A római önkormányzat megszavazta a római számokat tartalmazó utcatáblák betűvel való átírását, majd felülvizsgálta döntését. A római számok megmaradtak az örök városban.
Korábban
Az olasz statisztikai hivatal (Istat) új utcanév-adatbankja nem tudta rögzíteni a római számokat. Ezért a római önkormányzat testületének többsége megszavazta, hogy az olasz főváros utcatábláin levő római számokat betűvel írják át. A döntés szerint a pápákról vagy olasz királyokról elnevezett utcákban a VII. Gergelyt vagy a II. Viktor Emánuelt a hetedik Gergely és a második Viktor Emánuel felirat váltotta volna fel. Az utcanevek megváltoztatása kisebb pánikhoz vezetett az olasz fővárosban. Az önkormányzati hivatalok rögtön azt kérdezték, hogy az utcaneveket a személyi igazolványokon és más dokumentumokon is át kell-e írni.
Nem segített a helyzet tisztázásában Giovanni Marinelli, a római önkormányzat kulturális tanácsosának nyilatkozata sem, aki szerint a már meglévő utcatáblákon megmaradnak a római számok, az új táblákon viszont ezeket betűkkel helyettesítik. A római önkormányzati testület jobbközép frakciói azonnali tiltakozásba kezdtek, hangoztatva, hogy Ignazio Marino római főpolgármester "barbár, aki gyűlöli Róma történelmét". A balközép frakciók azzal fenyegettek, hogy közigazgatási bírósághoz fordulnak a római számok eltörlése miatt. Végül a római főpolgármesteri hivatal közleménye tisztázta a helyzetet, hangsúlyozva, hogy a római számokat nem törli el senki, csak az önkormányzati adatbankokban írják át a római számokat betűkkel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap