Tiziano-képet vásárolt az MNB
2015. július 17. 10:07 MTI
Megvásárolta a Magyarországon fellelhető egyetlen Tiziano-képet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az Értéktár Program keretében - közölte honlapján csütörtökön az MNB. A Mária gyermekével és Szent Pállal című festményért 4,5 milliárd forintot fizettek.
Korábban
A honlapon olvasható közleményben emlékeztetnek arra, hogy a tavaly januárban életre hívott Értéktár Program az elmúlt másfél évben számos nagy értékű műtárggyal növelte a hazai műkincsvagyont. Mint írják, a most megvásárolt Tiziano-kép a hazai magángyűjtemények legértékesebb festménye volt, művészi értékét tekintve a legjelentősebb az elmúlt fél évszázadban Magyarországon előkerült műkincsek között.
A Mária gyermekével és Szent Pállal című kép ismeretlen olasz mester alkotásaként sokáig egy pécsi lakás falát díszítette, mielőtt 2005-ben felbukkant a Nagyházi Galéria aukcióján. Akkor még csak valószínűsítették, hogy Tiziano alkotásáról van szó. A képet Pintér Gyula vállalkozó vette meg 140 millió forintért, és a Szépművészeti Múzeumban helyezte letétbe.
Később a művész saját kezű változtatásai sorát kimutató röntgenfelvételek, és a modenai hercegi gyűjtemény leltári leírása igazolta, hogy Tiziano művéről van szó. A Mária gyermekével és Szent Pállal című festményt az elmúlt csaknem egy évtizedben több tárlaton és a Szépművészeti Múzeum állandó kiállításában láthatta a közönség.
A műkincs-visszavásárlási Értéktár Program célja az elmúlt történelmi periódusokban különböző okok miatt külföldi tulajdonba került legfontosabb műkincsek minél nagyobb hányadának visszaszerzése Magyarország számára, valamint a hazai hagyatékokban fellelhető legfontosabb műkincsek megvásárlásával azok itthon tartása - olvasható a közleményben, amelyben felidézik, hogy a programra az MNB Igazgatósága 100 millió eurós, mintegy 30 milliárd forintos keretet különített el 2018 végéig.
A program keretében eddig összesen mintegy 7,8 milliárd forintért vásárolt műtárgyakat és gyűjteményeket az MNB. Köztük van Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt (1,6 milliárd forint), Orbán Dezső A nagy akt (65 millió forint), Gulácsy Lajos A mulatt férfi és a szoborfehér asszony (42 millió forint) és Vaszary János Kereszténység (40 millió forint) című alkotása, valamint egy a XIV-XVII. században Erdélyben vert ezüst tallérokból álló érmegyűjtemény (1,1 milliárd forint).
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 2024.05.06.