Amnesztiát hirdettek Észak-Koreában a japán megszállás végének évfordulójára
2015. július 14. 10:58 MTI
Észak-Koreában amnesztiában részesítettek foglyokat kedden abból az alkalomból, hogy hetven évvel ezelőtt ért véget a japán megszállás a kelet-ázsiai országban.
Korábban
A kegyelem augusztus elsejétől lép hatályba - írta a KCNA állami hírügynökség, amely nem pontosította azok körét, akikre a rendelkezés hatálya kiterjed. Olyanok részesülnek amnesztiában, akiket "a hazájuk, illetve a nép ellen elkövetett bűncselekményekért" ítéltek el - áll a hírben.
Jogvédő csoportok becslése szerint mintegy kétszázezer embert - köztük gyerekeket - tartanak bebörtönözve politikai okokból a kommunista országban. Az ENSZ egyik vizsgálóbizottsága által tavaly nyilvánosságra hozott jelentés súlyos visszaélésekről és rendszeres jogsértésekről számolt be az észak-koreai büntetőtáborokban, kínzásokat és gyilkosságokat említve.
A KCNA kiemelte: a rendelkezés értelmében a hatóságok segítséget nyújtanak ahhoz, hogy a szabadon engedettek munkát szerezve "visszatérhessenek a normális életbe". Észak-Koreában a nagyobb ünnepek alkalmából rendszeresen hirdetnek meg amnesztiát. Így tettek 2012-ben az államalapító Kim Ir Szen születésének századik és fia, Kim Dzsong Il világra jöttének hetvenedik évfordulója alkalmával is. Idén egyébként nemcsak a japán megszállás végéről, hanem az országot hat évtizede irányító Koreai Munkapárt megalapításának évfordulójáról is megemlékeznek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap