Második világháborús tank került elő egy villa pincéjéből
2015. július 7. 08:35
A német rendőrség egy házkutatás során több második világháborús fegyver mellett egy tankra is rábukkant egy heikendorfi villa pincéjében. A harckocsi mellett többek között egy torpedót és egy légvédelmi ágyút is találtak a helyszínen. Az észak-németországi településre siető közel húsz német katonáknak kilenc órán át tartott felszínre hozni a tankot.
Korábban
Az 1943-ban készült Párduc tankot a német katonáknak két, a csatamezőn megsérült harckocsik kimentésére tervezett tank segítségével sikerült kivontatniuk. Végül még egy farámpát is építeniük kellett, hogy fel tudják húzni a pincében ragadt harckocsit. A mentési folyamat összesen mintegy kilenc órán át tartott. Mivel ennek során a ház nem sérült meg, Ulrich Buchardi, a német hadsereg egyik szóvivője precíz munkának nevezte a tank felszínre hozatalát. A rendőrség a harckocsit a többi fegyverrel együtt lefoglalta.
A rendőrség az ügyészség utasítására tartott házkutatást, mivel felmerült - később pedig beigazolódott - a gyanú, miszerint a villa 78 éves tulajdonosa a háborús eszközök birtoklását szabályozó törvény értelmében illegálisan tárol fegyvereket az otthonában. A villa magányosan élő tulajdonosa ellen a törvény megsértése miatt eljárást indítanak. A kieli ügyészeket a berlini hatóságok értesítették, miután mintegy hónappal ezelőtt - lopott náci műkincsek után kutatva - átfésülték a villát - számolt be róla a Süddeutsche Zeitung.
A tulajdonos ügyvédje, Peter Gramsch szerint a tankkal és a légvédelmi ágyúval már nem lehetett lőni, így azok birtoklása nem ütközhetett törvénybe. Az ügyvéd szerint az állítást egy 2005-ben keletkezett hivatalos irat is bizonyítja, és ügyfele kártalanítása érdekében jogi lépéseket fontolgat az ügyben.
A Kiel agglomerációjához tartozó település polgármesterét, a tank kivontatását a helyszínen követő Alexander Orthot nem lepte meg, hogy az idős férfi második világháborús fegyvereket rejt otthonában. Mint elmondta, amikor 1978-ban hatalmas hó borította a várost, a tank tulajdonosa a harckocsival rótta a település utcáit. Hozzátette, az illető rajong az ilyesfajta dolgokért. "Van, aki a gőzmozdonyokat szereti, mások a vonatokat" - tette hozzá a polgármester.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap