Nyílheggyel a gerincében élt a vaskori harcos
2015. június 30. 16:29
Hiába fúródott bronz nyílvessző a vaskori harcos gerincébe, a férfi csak azt követően halt meg, hogy sérülése begyógyult - derítette ki egy régészcsoport egy Közép-Kazahsztánban talált szkíta sírhelyben felfedezett emberi maradványok vizsgálata során. A kutatók a helyi lakosok felhívásának köszönhetően találtak rá a harcos temetkezési helyére, a kurgán néven ismert sírhalomra.
Korábban
A régészek már 20 éve folyamatosan dolgoznak a közép-kazahsztáni feltárási területen. A ásatások számos új információval gazdagították a sztyeppés területen körülbelül az i. e. 8. századtól az i. sz. 2. századig élt lovas nomád néppel, a szkítákkal kapcsolatos tudásunkat. A helyi lakosok egy híres szkíta temető (amelyből a régészek mintegy 200 ékszert és több mint 30 ezer darab kisebb értéktárgyat hoztak a felszínre) 2009-es feltárása közben hívták fel a kutatók figyelmét a közelben lévő sírhelyre. "Bár az ásatások menetrendje rendkívül szoros volt, elhatároztuk, hogy követjük a tanácsot, és vetünk egy pillantást a kurgánra" - mondta Arman Bejszenov, Kazahsztáni Régészeti Intézet kutatója.
A régészeket azonban annyira lenyűgözte a sírhalom, hogy 2010-ben megkezdték a terület feltárását. A kurgán megépítésekor valószínűleg nem volt magasabb 2 méternél, az átmérője pedig 22,5 méteres lehetett. A nyomok arra utalnak, hogy a sírt évszázadokkal korábban rablók fosztogatták, az 1960-70-es években pedig a helyiek saját céljaikra hordtak el a köveket és földet a kurgánról.
A harcos sírjától mintegy 10 km-re található szkíta temetőből származó kincsek
A hatalmas sírhely arra utal, hogy a harcos valószínűleg a szkíta arisztokrata réteg tagja volt. A kifosztott kurgánban azonban mindössze csak néhány csontot, többek között bordákat, lábszárcsontokat és egy csigolyát találtak a kutatók. A 25 és 45 év közötti férfi 174 centiméter magas volt, vagyis a korabeli 165 centis átlagmagassághoz képest kifejezetten nyurgának számított. A radiokarbonos kormeghatározás során kiderült, hogy a harcos valószínűleg az i. e. 8. és 6. század között élt.
Az áldozat rendkívül szerencsés volt, mivel ritka, hogy egy csigolyasérülés nem okoz halálos károsodást az artériákban. A kutatók hozzátették, hogy a férfi egyik bordája is törés utáni begyógyulás jeleit mutatta, de azt nem lehet tudni, hogy ezt a sérülését ugyanakkor szerezte-e, mint amikor nyílvessző fúródott az egyik csigolyájába. A szakértők arról sem rendelkeznek pontos információkkal, hogy a férfi meddig volt még életben a sérülései után.
A csontok kémiai összetétele alapján a szakértők arra következtettek, hogy a harcos több kölest evett, mint a vele azonos társadalmi rétegbe tartozó szkíták. A kutatók egyelőre csak találgatni tudnak, hogy kapcsolódhatott-e valamilyen meghatározott társadalmi státuszhoz, ha valaki kölest fogyasztott. Elképzelhető, hogy csak a társadalmi hierarchia csúcsain állók, vagy a katonai elit tagjai férhettek hozzá a gabonaféléhez, ennek megfejtése azonban még további kutatásokat igényel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.