Amikor drótkerítés védte Magyarország déli határait
2015. június 30. 08:39 Csernus Szilveszter
A két hete bejelentett, a magyar-szerb államhatárra tervezett drótkerítéssel megerősítendő határzár elé feszült várakozásokkal tekint a hazai és a nemzetközi közvélemény. Azt azonban csak nagyon kevesen tudják – még kevesebben emlékezhetnek rá –, hogy az ötlet nem új keletű, sőt eltörpül amellett a gyilkos aknákkal is teletűzdelt aknamező- és bunkerrendszer mellett, amelyet Magyarország a déli határai mentén húzott föl nem egészen hat évtizeddel ezelőtt. A Rákosi-korszak szovjet parancsra épült, megerősített határövezetét a nemzetközi viszonyok indokolták, a vasfüggönyt ugyanis a hidegháború és a szovjet-jugoszláv konfliktus idején építették, moszkvai nyomásra. De miért volt szüksége Magyarországnak a 620 kilométeres jugoszláv határt védő vasfüggönyre? Egyáltalán mennyibe került egy, a háborús pusztításból kilábalófélben lévő, jóvátételt fizető országnak egy ilyen grandiózus beruházás kivitelezése?
Korábban
Az első vasfüggönyünk
Ha Magyarország és a vasfüggöny kerül szóba, mindenkinek az Ausztriával szemben felhúzott kordonrendszer jut az eszébe, hiszen a szocializmus időszaka alatt itt húzódott a „kapitalista világ” és a „béketábor” választóvonala. Ám hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy nem a nyugati határainkon épült ki az első megerősített határvédelmi rendszer, ugyanis ezt a címet a Jugoszlávia ellen kiépített vasfüggöny birtokolja, ami bár alig nyolc évet élt meg, építése hamarabb kezdődött, mint a klasszikusnak tartott nyugati határzáré. De mi is vezetett a feszült, háborús viszonyhoz déli szomszédunkkal, amikor Josip Broz Tito 1945-től élen járt a „szocializmus építésében” és nemcsak a Szovjetunióval, hanem annak csatlós államaival is barátsági, szövetségi viszonyt ápolt a II. világháborút követően?
Jugoszlávia a kommunista mozgalomban betöltött példamutató szerepét jelezte, hogy az 1947 szeptemberében meglapított IV. Internacionálé székhelyét Belgrádban jelölte ki a szovjet dominanciájú szervezet. A testet öltött Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája (KOMINFORM) megalakulásakor deklarálta a „két tábor” elméletet, miszerint a szovjet tömbnek zárnia kell sorait, összefogottnak, fegyelmezettnek és egységesnek kell lennie, ami csak Moszkva központi irányításával valósulhat meg.
A lengyelországi üdülővárosban, Szklarska Porębában tartott alapító kongresszust követően azonban Jugoszlávia – amely nem volt szovjet megszállás alatt – sértve érezte magát, nem fogadta el a szovjet tanácsadók utasításait, a vegyesvállalatok egyenlőtlenségét, és a szovjet titkosszolgálat, az NKVD jugoszláv toborzását is kifogásolta. Ők magukat szabadították fel a világháborúban, maguk alakították ki szocializmusukat, így joguk van az önkormányzáshoz – érveltek Titóék. A Sztálin vezette monolit tömb azonban nem tűrt meg külön utat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Kiátkozás és birodalmi átok: Luthert semmi sem tántorította el reformszándékaitól
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap