Összerakták Einstein széttépett szerelmeslevelét
2015. április 15. 13:26 MTI
Albert Einstein első szerelméhez írt, majd összetépett szerelmeslevele először látható a tudósnak szentelt berni múzeumban.
Korábban
Az Einstein Múzeumot is magában foglaló Berni Történelmi Múzeum vasárnapig tartó időszaki tárlaton mutatja be a tudós levelezését. A múzeum mintegy száz Einstein-levelet gyűjtött össze az elmúlt években különböző magánforrásokból. A kollekció egyik izgalmas dokumentuma Einstein még 17 éves korában írt és széttépett szerelmeslevele, amelynek darabjait a kiállításra gondosan összeillesztették.
A múzeum egyelőre szerzői jogi okok miatt teljes egészében nem publikálhatja új szerzeményeit, a tudós végakarata szerint ugyanis hagyatéka felett a jeruzsálemi Einstein Archívum rendelkezik. A berni intézmény azonban már kapcsolatba lépett az archívummal az engedély megszerzéséért.
Einstein 1895-ben egy araui középiskola diákjaként Jost Winteler professzor házában lakott, ahol beleszeretett a professzor lányába, Marie-ba. A múzeum szerint Einstein Arauban tanult először igazán örömmel, és ott határozta el, hogy elméleti fizikával fog foglalkozni. Első nagy szerelméhez, Marie-hoz ebben az időszakban számos levelet írt, a közönség először láthat egyet ezek közül.
Amikor 1986-ban Einstein megkezdte tanulmányait a Zürichi Műegyetemen (a mai Svájci Szövetségi Műszaki Egyetem elődjén), Marie pedig egy kis hegyi városkában, Olsbergben kapott tanári állást, szerelmük lángja lassan alábbhagyott. Kezdetben Einstein még írogatott neki, és néha szennyesét is elküldte, amit Marie kimosva küldött vissza, de később Einstein felvetette, hogy szakítsák meg a levelezést.
A kiállítás nem ad választ arra, hogy ki tépte el a szerelmeslevelet - bár kérdés formájában felveti, hogy Einstein elhidegülése miatt vajon nem Marie tette-e -, továbbá, hogy ki és miért őrizte meg a fecniket. A múzeum munkatársa, Stephanie Gropp elmondta, hogy a levél darabkái olyan törékenyek voltak, hogy több évbe tellett, mire sikerült összeállítani a papírt.
Einstein 1903-ban megnősült, ám egy levelében arról írt Marie-nak, hogy nagyon hiányzik neki és továbbra is erős érzelmeket táplál iránta, ami arról árulkodik, hogy nem lehetett felhőtlen a házassága. Egy 1910-ben kelt levelében pedig - miközben felesége már második gyermeküket várta - azt írta: "őszinte szerelemmel gondolok rád minden szabad percemben, és olyan boldogtalan vagyok, amilyen egy férfi csak lehet".
A berni Történelmi Múzeum 2005-ben hozta létre az általános relativitáselméletet éppen száz éve kidolgozó tudósnak szentelt Einstein Múzeumot. A fizikus életét és munkásságát bemutató tárlatot eddig félmillió látogató kereste fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Molotov nem ellenkezett, mikor feleségét a lágerbe küldték
- A kommunizmus áldozataira emlékezünk ma
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap