Betiltották a tehéntrágya égetését a sárguló Tádzs Mahal közelében
2015. január 13. 19:12
Betiltották a tehéntrágya égetését az észak-indiai Tádzs Mahal közelében, mivel a világhírű mauzóleum egyre sárgább a folyamatos levegőszennyezés következtében. A hatóságok régóta küzdenek a 17. században épített, Agra városában található emlékmű színének megőrzéséért. A mostani tiltás a város egész lakosságára kiterjed.
Korábban
Pradip Bhatnagar, a műemléket is magába foglaló Tádzs Zóna vezetője szerint a rendelkezés célja, hogy csökkentse a koromszennyezést a mauzóleum falain, kupoláin és tornyain. A tehénganéj széles körben elterjedt tüzelőanyag Indiában, fűtéshez és főzéshez egyaránt használják. Bhatnagar elmondása szerint a műemlék színének megőrzése mellett fontos szerepet játszott a döntésben az "esztétikai szempont" is, mivel szeretnék elérni, hogy a város falait ne borítsa vastagon tehénganéj.
Indiában szokás, hogy a trágyából a nők dinnyenagyságú gömböket formálnak, amelyeket a falakhoz csapnak, és ott szárítanak. Egy decemberben közzétett kutatás szerint a monumentális emlékmű márványfalainak elszíneződéséért nagyobb részben a levegőben található por, kisebb részben pedig a koromrészecskék a felelősek.
"A por ügyében nem sokat tudunk tenni, de elhatároztuk, hogy megszüntetjük a levegőben szálló korom forrását, a szerves anyagok égetését" - magyarázta Bhatnagar, aki szerint a rendelkezés ösztönözni fogja Agra lakosait tisztább tüzelőanyagok használatára. Hozzátette azt is, hogy a hatóságok biztosítani fogják a lakosság földgázhoz való hozzáférését.
Nem ez az első, tüzelőanyagok használatát érintő tiltás a környéken. 1996-ban az indiai legfelsőbb bíróság betiltotta az Agra közelében található üzemek számára, hogy az emlékmű körüli mintegy 10 ezer négyzetkilométeres körzetben kőszenet égessenek. Most a tehénganéj égetésének megtiltása mellett a dízelüzemű teherautókat is kötelezik, hogy júliustól álljanak át a kevésbé szennyező sűrített földgáz használatára.
A Tádzs Mahalt Sáh Dzsahán mogul sah építtette 1632 és 1647 között a Jamuna-folyó partján szeretett felesége, Mumtáz Mahal emlékére. Az UNESCO világörökségi helyszíneinek listáján is szereplő emlékművet minden évben turisták milliói látogatják, ezzel India egyik legjelentősebb idegenforgalmi látványossága.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05