Húsvétra felújítják a Tihanyi Bencés Apátságot
2014. november 21. 09:44 MTI
Húsvétra kívülről is felújítják a Tihanyi Bencés Apátságot egy 145 millió forintos kormányzati beruházás második ütemeként - közölte az apátság turisztikai igazgatója az MTI-vel.
Korábban
Csizmazia Bulcsú azt mondta, az apátság tornyainak vakolását, festését már elvégezték és lefestették a nyugati homlokzatot is. A templom keleti sarkának - mely leginkább ki van téve az időjárás viszontagságainak - vakolását és festését decemberre befejezik. Hozzátette, hogy a külső lábazat felújításával és az orgona újra intonálásával, a rendház nyílászáróinak felújításával a tervek szerint húsvétra végeznek. Hozzátette: restaurálják a templom alatti barokk kripta 18. és 19. századi sírfeliratait is, valamint megújulnak az apátság belső ajtói.
Csizmazia Bulcsú felidézte, hogy a felújítás első üteme az idén tavasszal zárult. Ennek keretében az eredeti barokk-korival egyező kelheimi mészkőlapokkal burkolták a templom belsejét. Megújult a templom lábazata, illetve a padok és a templomhajó faborításai, új világítást és hangosítást szereltek be, emellett téglaburkolat és világítás is került a templom alatti kriptába. A turisztikai igazgató azt mondta, régóta váratott magára a munka, hiszen az épület padozatát például a 19. század vége óta nem újították fel.
A Tihanyi Bencés Apátságot I. András király alapította 1055-ben, Szűz Mária és Szent Ányos püspök tiszteletére. A 18. század derekán épült az altemplom fölé a messziről is jól látható barokk templom. A templombelső berendezésének munkálatait Stulhoff Sebestyén bútorasztalos irányította. Boldog IV. Károly magyar király Tihanyban töltötte száműzetése előtti utolsó napjait, ennek állít emléket a IV. Károly emlékszoba. A múzeum állandó kiállítása a Tihanyi Bencés Apátság és népei címet viseli, amely a szerzetesi és népi életet mutatja be 1055-től napjainkig. A templom és a királyi kripta a felújítás alatt is látogatható - olvasható az apátságot bemutató turisztikai honlapon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.