Hatezer éves szentélyt tártak fel Ukrajnában
2014. október 21. 12:02
Hatezer éves szentélyt tártak fel Ukrajnában, a leletről az Antiquity folyóiratban számoltak be a régészek.
Korábban
A szentélyt még 2009-ben azonosították Nebelivka nevű település mellett, ahol egy őskori falut tárnak fel. A geofizikai vizsgálatok tanúsága szerint az egykori település 238 hektáron terült el, közel félszáz utcájában 1200 ház sorakozott - olvasható a LiveScience hírportálon
Több hasonló prehistorikus városias települést találtak Ukrajnában, valamint Románia és Moldova területén, ahol a Cucuteni-Tripolje-kultúra népe lakott. A kultúra nevét a régészek a romániai Cucuteni és az ukrán Tripolje után adták, ahol az első leletek - égetett szobrocskák és mértani mintákkal díszített cserépedényeik - előkerültek egy évszázaddal ezelőtt.
Emberi alakú szobrocskák a szentélyből
A most feltárt szentély 60 méterszer 20 méteres favázas, agyaggal betapasztott kétszintes épület volt. Az emeletet öt helyiségre osztották, a falakat vörös festékkel készített "festmények" díszítették. Itt bukkantak rá egy agyagemelvény maradványaira, valamint elszenesedett báránycsontokra; a leletekből a régészek arra következtettek, hogy áldozati oltárról lehet szó.
Az alsó szinten hét további agyagemelvény került napvilágra, s rengeteg állati csontot találtak a templomot körülvevő udvaron is. A leletek között szobortöredékek, csontból faragott díszek, valamint apró aranyékszerek vannak. Az egykori lakosok, amikor magára hagyták a falut, felgyújtották a házakat és a szentélyt, s ugyanerre a sorsra jutottak a Cucuteni-Tripolje-kultúra más települései is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.