Meghal Henrik Ibsen norvég író
2004. május 21. 12:25
A modern drámatörténet egyik meghatározó egyénisége 1828. március 20-án született Skien-ben. 1851-ben a bergeni, majd a christianiai (oslói) Nemzeti Színház rendezője, 1857-től igazgatója volt. Darabjainak mérsékelt sikere miatt elhagyta hazáját: 1864-ben Olaszországba utazott, majd Drezdában telepedett le, végül 1891-ben hazatért. Élete utolsó szakaszában hazája ünnepelt, Európa-hírű írója lett, 70. születésnapját Norvégiában szinte nemzeti ünnepként tartották meg. 1900-ban agyvérzés érte, ettől kezdve sokat betegeskedett. A világhírt életműve első korszakában született két romantikus, történelmi témájú drámai költeménye hozta meg számára, a Brand (1866) és a Peer Gynt (1867). Pályája derekán születtek társadalmi színművei, amelyekkel a műfaj megújítója, az ún. analitikus dráma megteremtője lett: a Nóra (eredeti címe Babaszoba) (1879), A vadkacsa (1884) és a Rosmersholm (1886). Már az e műveit is jellemző, a közbeszédhez közelítő dialógustechnikája öregkori drámáiban, így a Hedda Gablerben (1890) és a Solness építőmesterben (1892) még fontosabb szerepet kapott. Nevéhez fűződött a polgári dráma és a realisztikus színjátszás szintézisének megteremtése: hatását a századvég és a századforduló minden jelentős nyugati drámakísérlete magán viselte. Ibsen hősei az `örök emberi` erkölcsi törvényének és a kicsinyes polgári életforma, a komfortizmus összeütközésében vergődnek; Nórája, Peer Gyntje, Solness építőmestere az egyetemes kultúrkincsben egy-egy emberi magatartásforma jelképes alakjaivá váltak. Érett műveinek központi témája: előnyben kell-e részesíteni az igazsággal szemben a hazugságot, amely lehetővé teszi a megmaradást, vagy fel kell áldozni az életet az eszméért?
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap