Meghalt Jaruzelski
2014. május 25. 19:37 MTI
Meghalt Wojciech Jaruzelski tábornok. Lengyelország utolsó kommunista vezetőjét hosszú betegség után, vasárnap délután, életének 91. évében érte a halál egy varsói katonai kórházban, ahol kisebb megszakításokkal hónapok óta ápolták – jelentette a lengyel média.
Korábban
Jaruzelski halálának hírét Aleksander Kwasniewski volt államfő közölte a sajtóval. Ezt később megerősítette a Katonai Orvosi Intézet, amely közleményben adta hírül, hogy a tábornok vasárnap 15.24 perckor a kórházban elhunyt. Végig mellette volt leánya, Monika.
Jaruzelski a kommunista Lengyelországban a fegyveres erők főparancsnoka, védelmi miniszter, majd a Lengyel Egyesült Munkáspárt vezetője volt, és ő vezette a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsát, amely 1981. december 13-án a hadiállapotot kihirdette, hogy elfojtsák a demokráciát követelő Szolidaritás független szakszervezet által ihletett országos tiltakozásokat. A hadiállapotot csak 1983-ban oldották fel.
Ő volt a lengyel ellenzékkel folytatott 1989-es kerekasztal-tárgyalások egyik kezdeményezője. Az 1989. június 4-i első részlegesen szabad parlamenti választások után köztársasági elnökké választották, ezt a tisztséget 1990. december 22-ig töltötte be, amikor hivatalba lépett a megválasztott új elnök, Lech Walesa. Jaruzelski ezt követően nyugdíjba vonult.
A volt lengyel elnök július 6-án töltötte volna be 91. születésnapját. Évek óta limfómában – a nyirokrendszer sejtjeiből kiinduló daganatos betegségben – szenvedett, és kemoterápiás kezelésben is részesült, ami komplikációkat okozott nála. Május 11-én a kórházban agyvérzést kapott.
Jaruzelski ellen két per is folyt, az egyik az 1970. decemberi tengermelléki munkástüntetések véres leverése, a másik a hadiállapot bevezetése miatt. 2011-ben mindkét eljárást felfüggesztették a tábornok rossz egészségi állapota miatt.
A hadiállapot máig éles viták tárgya a történészek és a társadalom körében. Vannak, akik nem tudják megbocsátani neki a Szolidaritás szakszervezet betiltását és a hadiállapot mintegy 100 halálos áldozatát. Felmérések szerint azonban a lengyelek között még mindig többen vannak azok, akik indokoltnak tartják a hadiállapot bevezetését, mint az ellenkező véleményen lévők.
Védelmezői szerint Jaruzelski a hadiállapottal egy szovjet intervenciótól akarta megmenteni Lengyelországot, és azt is az ő érdemének tudják be, hogy a kerekasztal-tárgyalások életre hívásával ő volt a kezdeményezője az 1989-es rendszerváltozásnak Lengyelországban és egész Kelet-Európában.
Jaruzelski temetéséről a családdal történő egyeztetés után intézkednek - közölte Joanna Trzaska-Wieczorek, az elnöki hivatal sajtóosztályának vezetője.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.