2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

16-szor több követ építettek az Asszuáni-gátba, mint a Kheopsz-piramisba

2014. május 16. 10:07 MTI

Fél évszázada, 1964. május 16-án adták át Egyiptomban a Níluson épült asszuáni gát első szakaszát. A gigantikus beruházás kiküszöbölte a folyó ingadozásait, nagy területek öntözését tette lehetővé és áramot is termel.

Szovjet segítség

Egyiptom a Nílus ajándéka - tartották már az ókorban, hiszen a 2700 kilométer hosszú folyam nyári áradásai által lerakott termékeny hordalék biztosította évezredek óta az ott élők létfeltételeit, tette lehetővé a magas kultúra kialakulását. Az áradás azonban néha elmaradt, ami katasztrofális helyzetet idézett elő, más években viszont Asszuánnál, az ókori Egyiptom déli határán a vízszint olykor 15 métert is emelkedett, így felmerült az igény a víz tartalékolására és az árvizek pusztító hatásának csökkentésére.

Az első gátat 1898-1902 között a britek építették, de ennek magasságát két lépésben emelni kellett, és végül a negyvenes években új gát építése mellett döntöttek. Erre a népesség növekedése miatt is szükség volt: a múlt század elején még tízmilliós lakosság 1934-re 16, 1961-re 28 millióra nőtt, mára pedig túllépte a 80 milliót.

A munkálatok előbb a második világháború miatt szenvedtek késedelmet, később pedig a nyugati hatalmak nem voltak hajlandók az arab szocializmust meghirdető Gamal Abdel Nasszer elnök támogatására. A kairói kormány az 1956-os szuezi válság után a Szovjetunióhoz fordult segítségért, amely - közel-keleti pozícióit erősítendő - igent mondott.

A gát építése 1960. január 9-én kezdődött szovjet gazdasági és műszaki támogatással. A terveket a Szovjetunióban készítették, az elképesztő összegeket felemésztő munkák során a helyszínen huszonötezer munkás dolgozott. Az első szakaszt 1964. május 16-án Nasszer és Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár jelenlétében adták át, a teljes gátat 1971. január 15-én avatták fel.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár