Folytatódik a Csillagos házak program
2014. április 2. 17:05
Idén június 21-én folytatódik a Csillagos házak program: a tervek szerint ezen a napon több mint 1500 egykori csillagos háznál emlékeznek meg a lakóközösségek - akkor lesz ugyanis 70 éve, hogy közel kétezer épületet jelöltek ki a zsidók kényszerlakhelyéül Budapesten.
70 évvel ezelőtt, 1944. április 5-én lépett hatályba az a rendelet, amely minden hat évnél idősebb zsidónak nyilvánított magyar állampolgárt sárga csillag viselésére kötelezett. Ez az ország népességének 6, míg Budapest esetében a lakosság 20 százalékát jelentette. Budapest polgármesterének 1944. június 16-án kelt rendelete értelmében a zsidónak nyilvánított budapestieknek június 21-i határidővel kijelölt kényszerlakhelyekre, ún. csillagos házakba kellett költözniük. Az átköltöztetés több mint 200 ezer embert érintett; a kijelölt közel kétezer épület szétszórtan helyezkedett el, az akkori Budapest szinte minden részében.
Az OSA Archívum idén januárban indította el a Csillagos házak programot és ahhoz kapcsolódóan egy weboldalt, amelynek térképén közel kétezer épület - magánházak, bérházak és közintézmények - vált kereshetővé. Idén június 21-én a még álló egykori 1576 csillagos ház előtt a lakóházak mai lakóival közösen szerveznek megemlékezést, jövő hétfőn pedig megkezdik azoknak a később könnyen eltávolítható matricáknak a kiragasztását az érintett házakra, amelyekkel arra kérik a lakókat, hogy közösen emlékezzenek a 70 évvel ezelőtt történtekre - mondta el az OSA Archívum főigazgatója a szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Rév István közölte: programjuk célja, hogy "segítsék tudomásul venni a múltat", azt a közös múltat, "amivel kezdeni kell valamit". Felhívta a figyelmet arra: keresik azokat az önkénteseket, akik segítenek megszervezni a házak előtt a június 21-i megemlékezéseket. A program a Múzeumok Éjszakájához kapcsolódik, az OSA pedig több budapesti múzeummal és kulturális intézettel működik együtt, többek között a Magyar Nemzeti Múzeummal, a Budapesti Történeti Múzeummal, a PIM-mel, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központtal, a Magyar Nemzeti Levéltárral és a Budapest Főváros Levéltárával.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap