Mini-Pompejit találtak Velence mellett
2014. március 10. 08:39
Kiváló állapotban megőrződött temetőre bukkantak olasz régészek Velencétől 70 kilométerre északkeletre. Ez a legnagyobb ókori nekropolisz, amit a 19. század óta találtak.
Korábban
Az ókori romváros, a világörökség részévé 1997-ben nyilvánított Pompeji a Vezúv 79-es kitörésekor pusztult el. A Iulia Concordia szintén egy természeti katasztrófának köszönheti, hogy átvészelte az évezredek viharait: az i.sz. 5. században többször is víz alá került, majd hordalék és szemét rakódott rá. Az ANSA olasz hírügynökség értesülései szerint, amint a temetőt feltárják, szervezett turistautak indulhatnak a területre.
A Iulia Concordiát i.e. 42-ben alapították azon a helyen, ahol a Via Annia és a Via PostumiaIulia keresztezi egymást. A Nyugat-római Birodalom bukása után a longobárd Cividale del Friuli része lett, végül 1420-ban a Velencei Köztársaság hódította meg. Az egykori colonia ma a modern Concordia Sagittaria városa mellett található.
Eddig egy két méter magas, hat méter hosszú emelvényt találtak, rajta két díszes szarkofággal, kettőt mellette, a harmadikat pedig alatta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap