A neten olvasható Nimitz tengernagy parancsnoki naplója
2014. február 25. 11:45 MTI
Hozzáférhetővé tette az interneten a második világháború harci cselekményeinek egyik fontos dokumentumát, Chester W. Nimitz tengernagynak, a csendes-óceáni flotta akkori parancsnokának parancsnoki naplóját az amerikai haditengerészeti akadémia.
A négyezer oldalas többkötetes gyűjteményében a tengernagy minden nap számot adott a harcszíntéri helyzetről a Csendes-óceán térségben azon információk alapján, amelyeket a Nimitz személyzetének tervezésért felelős stábja gyűjtött össze. Ez az egyedüli ismert ilyen típusú dokumentum, amely fennmaradt a második világháborúból - hangsúlyozta John Hattendorf, az amerikai Haditengerészeti Főiskola haditengerészet-történelem professzora a hétfői bemutatón.
A Nimitz "szürkekönyvét", ahogy kötésének színéről elnevezték, a www.usnwc.edu/graybook honlapon tették közzé. Olyan felfokozott érdeklődés kísérte, hogy a honlap sokak számára elérhetetlennek bizonyult - mondta az akadémia szóvivője az AP amerikai hírügynökségnek.
A napló első bejegyzése 1941. december 7-én, Pearl Harbor megtámadásának napján kelt. "A háború megkezdődött a japán légierő Oahu ellen intézett támadásával" - írta Nimitz, aki felsorolta az amerikai haditengerészeti erők elhelyezkedését a Csendes-óceánon, az általuk elszenvedett károkat azon a napon, továbbá az ellenség ismert pozícióit.
Nimitz személyzete mindennap hasonló összegzést készített a tengernagy számára a háború során. A második világháború többi parancsnokával ellentétben Nimitz meg is őrizte a naplóbejegyzéseket, amelyeket a személyes holmijai között találtak meg - mondta Hattendrof.
A feljegyzések tartalmazzák az összegzések alapjául szolgáló dokumentumokat, köztük a Washingtonból és máshonnan Nimitznek küldött parancsokat, más parancsnokok felderítési információit, továbbá azt, pontosan mit is tett az amerikai flotta azon a napon. A bejegyzések egészen 1945. augusztus 31-ig, a második világháború csendes-óceáni befejeződéséig tartottak.
A naplót 1972-ben mentették fel a titkosítás alól, és jelenleg a washingtoni haditengerészet-történelem és -örökség parancsnokságnál őrzik, de eddig csak az odalátogatók számára volt hozzáférhető.
Digitalizálásával, kutathatóságával, online közzétételével a világ miden részéről tanulmányozhatják a kutatók - tette hozzá Hattendorf.
Az 1966-ban, 80 évesen elhunyt Chester W. Nimitz az amerikai haditengerészet West Point-i akadémiáján végzett, és rendszeresen tartott ott előadásokat leszerelése után. Az első világháborúban az atlanti-óceáni flottában szolgált, majd 1920 után lett tengeralattjáró-parancsnok Pearl Harborban. 1941 decemberében nevezték ki admirálissá és ő lett Husband E. Kimmel tengernagy utóda a csendes-óceáni flotta élén. Ott volt a csendes-óceáni hadszíntér minden fontosabb ütközeténél. 1944. december 9-én nevezték ki az egész csendes-óceáni flotta parancsnokának. Jelen volt 1945. szeptember 2-án a USS Missouri csatahajó fedélzetén a fegyverszünet aláírásánál, 1947-ben vonult nyugdíjba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.