Rehabilitáltak egy 1670-ben ártatlanul máglyára küldött zsidót
2014. január 20. 12:46 MTI
Rehabilitáltak egy 344 évvel ezelőtt rituális gyilkossággal megvádolt, ártatlanul halálra ítélt zsidót a kelet-franciaországi Glatiny faluban.
A szomszédos Boulay faluból származó Raphakl Levy állatkereskedőt 1670-ben ítélték halálra és végezték ki máglyán Metzben egy hároméves kisfiú elrablásának és meggyilkolásának vádjával. A vádat a perben hamis tanúvallomásokkal támasztották alá. Azóta a falu "elátkozott" volt, tilos volt a zsidóknak ott tölteniük az éjszakát. A tilalmat ma is betartják.
Vasárnap emléktáblát avattak a falu központjában a "boulay-i zsidó mártír" emlékére, "akit olyan rituális bűncselekménnyel vádoltak meg, amelyet nem követett el". Az ünnepi szertartáson több mint százan vettek részt, közöttük Raphakl Levy leszármazottai. "Az izraelita közösség által hozott erkölcsi rendelet alapján Glatiny 1670 óta 'elátkozott' volt" - mondta el a polgármester, Victor Stallone.
"Azóta egyetlen zsidó sem élt soha Glatignyben" - erősítette meg Henry Schumann, a moselle-i izraelita konzisztórium örökségvédelemmel foglalkozó munkatársa. "A megbékélés nem volt könnyű. Ma jelképesen feloldottuk ezt a tilalmat. Fátylat borítottunk a múltra" - tette hozzá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05