Titanic-replika épül a "kínai Holt-tengernél"
2014. január 13. 12:24 MTI
A Titanic élethű mását építik meg egy közép-kínai megyében, ahol a 20. század elején történt hajószerencsétlenség emlékére témaparkot is létesítenek - írta a South China Morning Post című hongkongi újság.
Korábban
A terveket a lap beszámolója szerint vasárnap jelentették be Kína különleges igazgatású területén. Ezek szerint a több mint egymilliárd jüanos (mintegy 36 milliárd forintos) beruházással megvalósuló építkezés legkorábban 2016-ra készülhet el. A projektet az amerikai terveket felhasználva egy magántulajdonban lévő kínai energiaipari cég finanszírozná.
A projekt helyszínéül a Szecsuán tartománybeli Tajing megyét választották, amely a "kínai Holt-tengerként" is emlegetett sós vízű taváról híres. A szerencsétlenül járt óceánjáró mását itt állítanák fel, de a hajón túl egy a tragédiát felelevenítő történeti múzeum is helyet kapna a témaparkban. A látogatóknak az ütközés átélésére, szimulációjára is lehetőségük adódna.
A Titanic története és annak feldolgozása rendkívül népszerű Kínában, a James Cameron jegyezte film 3D-s változata minden idők legnagyobb bevételét hozó mozinak bizonyult a kelet-ázsiai országban. Az 1912 áprilisában elsüllyedt óceánjáró másának építkezése sem az első próbálkozás lesz az országban: hasonló projektbe kezdett tavaly februárban a Csinling nankingi székhelyű állami vállalat Clive Palmer ausztrál bányamágnás megrendelésére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap