Búvárrégészek kutatják a keresztesek kikötőjét Izraelben
2013. november 5. 16:12 MTI
Víz alatti feltárásba kezdtek búvárok és búvárrégészek Izraelben, hogy megtalálják a keresztes lovagok titokzatos kikötőjét Herzlia városnál.
Korábban
Annak idején négyezer lóval szálltak partra a középkori vitézek, de egyelőre nem tudni, hogy miként és hol tették ezt. A Tel-avivi és a Haifai Egyetem szakemberei Herzliától északra, az Apollónia-Arszuf-erődnél ereszkednek a víz alá a rejtély megfejtésére - írta kedden a Maariv című lap a kutatás egyik vezetőjére hivatkozva.
Azon a vidéken állt az a keresztes erődítmény, amely mellett Oroszlánszívű Richárd angol király 1191-ben szétverte Szaladin szultán seregeit, biztosítva a keresztény uralmat a Földközi-tenger szentföldi partvidéke felett. Mintegy fél évvel ezelőtt több mint száz olyan érmét találtak az erődben, amelyeket a később menekülni kényszerülő lovagok rejthettek el. Azt is felfedezték, hogy a vár lábánál két mesterséges hullámtörő csatlakozik egy természetes zátonyhoz.
A tudósok egyelőre vitatkoznak azon, hogy egykor kikötő vagy egy szárazföldi építmény volt-e ezen a helyen. Ha kikötő volt, akkor megpróbálják kideríteni, hogy miként voltak képesek a lovagok négyezer lovának, páncélzatának és poggyászának partra szállítására.
Megpróbálják felmérni a víz alatti részek méreteit, mélységét, honnan volt a bejárata, és hogy tudott-e nagyobb hajókat fogadni, vagy csak kisebb csónakokat. A feltárást a Haifai Egyetemen kutató Jákov Kahanov professzor, a Tel-avivi Egyetemen dolgozó Oren Tál professzor és Dov Coijkel vezeti, és részt vesz benne számos önkéntes és diák is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Fel akarták gyújtani a nyilasok a visszaadott 48-as honvédzászlókat
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap