Így köszöntötték a magyarok a 700 éves Toruńt
2013. november 4. 13:01 Tischler János
Toruń 1233-ban alapított ősi városa már a középkorban kapcsolatba került a magyar állammal, bár kezdetben ezek a szálak kizárólag kereskedelmi jellegűek voltak. A magyarországi városokkal és a magyarokkal ápolt kapcsolatok néhány nyoma mind a mai napig megmaradt a Toruńi Állami Levéltár gyűjteményében.
A Levéltár állományában fennmaradt bizonyítékok mind formájukban, mind pedig tartalmukat tekintve igen különfélék. A legősibbek a lengyel és magyar közös király, Nagy Lajos által kiadott okmányok. Az első dokumentum 1367-ből való, ebben a toruńi kereskedők engedélyt kaptak a Sandomierzen keresztül az orosz fejedelemségekbe, illetve a Bártfa irányában Magyarországra vezető kereskedelmi utak használatára, amely igen nagy jelentőséggel bírt Toruń gazdasági fejlődésére. A második irat a város tanácsa által Nagy Lajos királyhoz intézett követjárásra vonatkozik.
A levéltár állományában fennmaradt három XVIII. századi, ún. tisztes származási bizonyítvány is, amelyeket az akkori történelmi Magyarország határain belül található magyar városok – Bártfa, Rozsnyó és Felka – elöljáróságai állítottak ki saját kereskedőik számára. Az említett dokumentumok igazolják, hogy a nagy földrajzi távolság dacára élénk és kölcsönös gazdasági viszony alakult ki Toruń és a magyar városok között. Az Archívum gyűjteményében őrzött kartográfiai források közül érdemes megemlíteni az ún. topográfiai atlaszban található két térképet, amelyek régi magyar történelmi vidékeket ábrázolnak, illetve a csodálatos „Pressburg-Posonia” (vagyis Pozsony) városlátképet.
A toruńi-magyar kapcsolatok újabb megőrzött emlékei már a két világháború közötti időszakból származnak. Ezek közül a legjelentősebb 1933-hoz kapcsolódik. Abban az esztendőben Toruń városa nagyszabású ünnepségek keretében ünnepelte fennállásának 700. évfordulóját – az évforduló híre az egész akkori Európát bejárta. Ez alkalomból huszonhárom magyar város és intézmény küldött köszöntő díszes iratot vagy oklevelet a városnak. Egykori feladóik a Magyar Városok Országos Kongresszusa, a Magyarhoni Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház és a Magyar-Lengyel Egyesület, valamint a városok közül: Balassagyarmat, Budapest, Cegléd, Debrecen, Esztergom, Gyöngyös, Győr, Jászberény, Kispest, Makó, Mohács, Pestszenterzsébet, Rákospalota, Salgótarján, Sátoraljaújhely, Szeged, Szekszárd, Szentendre, Vác és Visegrád.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap