Azonosították a New Jersey mellett elsüllyedt újkori gőzöst
2013. augusztus 30. 13:11
Amerikai kutatóknak sikerült azonosítaniuk azt a 19. századi gőzhajót, amely egy kereskedelmi hajóval történt ütközés nyomán veszett a hullámsírba.
Korábban
Bő negyven évvel megtalálása után, idén augusztusban sikerült azonosítani az amerikai földtani intézet kötelékébe (National Geodetic Survey, NGS) tartozó kutatóhajó, az 1860-ban elsüllyedt Robert J. Walker roncsát. A búvárok 1970-ben, 25 méteres mélységben találták meg a gőzös maradványait New Jersey mellett, de egészen mostanáig nem tudták megállapítani, hogy melyik hajót rejtette a hullámsír. A kutatóknak végül a Nemzeti Éghajlati Adatközpont (NOAA) szakembereivel együttműködve, szonárfelvételekkel sikerült azonosítaniuk a roncsot.
Az 1848-ban vízre bocsátott Robert J. Walker az egyik legkorábbi vastestű gőzös volt az Egyesült Államokban. A hajó a Coast Survey-nél szolgált, amit Thomas Jefferson, az Egyesült Államok harmadik elnöke hozott létre abból a célból, hogy felmérjék Amerika partjait és hajózási térképeket készítsenek. A Robert J. Walkerre is ez a szerep hárult, a Mississippi állam szenátoráról elnevezett gőzös Florida Keys és az alabamai Mobile körül szelte a vizeket.
Az amerikai polgárháború közeledtével a Coast Survey is fokozta készültségét és elkezdte feltérképezni a később stratégiai fontosságú kikötőket. A Walker éppen végzett a Mexikói-öbölben és New York felé tartott volna, amikor 1860. június 21-én egy kereskedelmi hajó, egy szkúner New Jersey partjaitól 16 kilométerre nekiment; a hajó egy órán belül elsüllyedt, 66 fős legénységéből 20-an vesztek oda.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.