Újra feltárják Szikszón a volt szovjet hősi temetőt
2013. augusztus 28. 09:42 MTI
Megkezdték a volt szovjet hősi temető feltárását a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszó városi óvodájának udvarán. Egy családjában személyesen érintett ukrán állampolgár, Zvarih Vladiszlav kezdeményezésére - nemzetközi egyezmények alapján - azért indult meg az eljárás, mert alapos a gyanú arra, hogy az 1999-ben történt exhumálást az akkori városvezetés nem megfelelően, kegyeletsértően hajtotta végre - közölte a helyi önkormányzat kommunikációs vezetője.
Korábban
Maros Éva elmondta, hogy az ukrán delegáció - köztük Zvarih Vladiszlav - a Háborúban Elhunyt Áldozatok és Politikai Üldözöttek Emlékének Megörökítését Intéző Állami Tárcaközi Bizottság, illetve a Honvédelmi Minisztérium engedélyével - a napokban végezheti kutatói tevékenységét Szikszón, az érintett területen.
Az említett részen 1941 és 1944 között temettek el háborúban elhunyt szovjet katonákat - köztük Zvarih Vladiszlav hozzátartozóját is -, majd egy hősi emlékművet is állítottak a tiszteletükre. Zvarih Vladiszlav kutatásai szerint legalább hatszáz katona került akkor a sírba - mondta a kommunikációs vezető.
Hozzátette: Szikszó önkormányzata még 1999-ben kezdeményezte a Honvédelmi Minisztérium hadisírgondozó bizottságánál a szovjet katonai temető áthelyezését a városi köztemetőbe a kegyeleti szempontok figyelembe vételével. Arra is vállalkoztak, hogy az áthelyezési munkálatokat végző mintegy tíz embert ilyen jellegű előképzésben részesítik.
Zvarih Vladiszlav azért ragaszkodik a pótlólagos feltáráshoz, mert meggyőződése, hogy a több mint tíz éve elvégzett exhumálás kegyeletsértő volt. Véleménye szerint erre enged következtetni az 1999. november 23. és december 15. között végzett munkálatokról készült önkormányzati jegyzőkönyv is, amely hetven-nyolcvan katona maradványainak áthelyezéséről tanúskodik.
Füzesséri József, Szikszó független polgármestere arról beszélt: bízik és reménykedik abban, hogy az előző városvezetés nem követett el kegyeletsértést, és a feltárásnál a szakemberek nem találnak erre utaló nyomokat. "Óriási szégyen és szomorúság lenne egész Szikszó számára, ha kiderülne, tudatosan vagy hanyagságból mások elhunyt családtagjaival, szeretteivel nem az előírásoknak megfelelően bántak" - jegyezte meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap