Nagy-Izraelről álmodott a nyolc választást bukó politikus

2013. augusztus 16. 11:04 MTI

Száz éve, 1913. augusztus 16-án született a cári Oroszországhoz (ma Fehéroroszországhoz) tartozó Breszt-Litovszkban Menáhem Begin izraeli államférfi, volt miniszterelnök.

Korábban

A breszt-litovszki zsidó közösség titkárának fia volt. A vallási iskola és az állami gimnázium elvégzése után a varsói egyetem jogi karára került, ahol 1935-ben diplomázott. Már gyermekként belépett a Hasomér Hacájir cionista ifjúsági szervezetbe, majd 16 évesen csatlakozott a revizionista cionista Betar ifjúsági mozgalomhoz, amely más szervezetekkel együtt a palesztinai zsidó állam megteremtéséért küzdött. Pár év múlva már Begin volt a lengyelországi hálózat vezetője, s szervezte a lengyel zsidók tömeges kivándorlását Palesztinába. 1939-ben Nagy-Britannia palesztinai politikája ellen tiltakozó tüntetést szervezett a varsói brit nagykövetség előtt, amiért hatheti börtönbüntetésre ítélték. 1939 májusában megnősült: az egyik Betar-tag lányát, Aliza Arnoldot vette el, akitől később három gyermeke született.

Amikor 1939 szeptemberében Németország lerohanta Lengyelországot, Begin a szovjet megszállás alá került Vilniusba menekült, családja a holokauszt áldozata lett. 1940-ben a szovjet hatóságok letartóztatták, s mint "társadalomra veszélyes cionista elemet" nyolcévi kényszermunkára ítélték. A pecsorai táborból a Szovjetunió elleni német támadást követően szabadult, s csatlakozott a szovjet fennhatóság alatt élő lengyelekből toborzott ún. Anders-hadsereghez.

Iránon keresztül 1942 májusában érkezett Palesztinába, de decemberben kilépett a légióból és csatlakozott a radikális földalatti cionista fegyveres csoporthoz, az Irgunhoz. 1944-ben már a szervezet első számú vezetője volt: felkelést hirdetett a palesztinai brit mandátum felszámolására, terrorakciókat szervezett a brit csapatok, hatóságok ellen. Az Irgun ismertebb akciói közé tartozott az akkói börtön elleni támadás, amely a szervezet fogvatartott tagjainak kiszabadítására irányult, valamint a brit katonákkal, tisztekkel teli jeruzsálemi Dávid Király szálloda levegőbe röpítése 1946 júliusában. Az Irgun tagjai mészároltak le 1948 áprilisában Deir Jaszin településen 254 palesztint. Begin fejére a britek 10 ezer font vérdíjat tűztek ki, de elfogni nem tudták.

Izrael állam 1948. májusi kikiáltása után az Irgun formálisan beolvadt a zsidó hadseregbe, de az önfejű Begin hamar összeütközésbe került David Ben Gurion miniszterelnökkel. Amikor az Irgun a nemzetközi fegyverszünetet megsértve fegyvert próbált bejuttatni az országba, Ben Gurion habozás nélkül szétlövette hajóját. Begin a partra tudott úszni, de tucatnyi harcostársa életét vesztette, a két ember ettől kezdve életre-halálra gyűlölte egymást.

1948 augusztusában Begin megalapította a Herút (Szabadság) pártot, amely az 1949. januári választásokon 11,5 százalékot kapott, s a parlamentben, a Kneszetben a jobboldali ellenzék szerepét töltötte be. Mivel múltja miatt szalonképtelennek számított, Begint sokáig inkább tekintették demagóg népvezérnek, mint igazi politikusnak. Az 1967-es hatnapos háború előestéjén lett először miniszter, amikor a helyzet megkövetelte egy nemzeti egységkormány felállítását, s három évig látta el tisztségét.

Szadat, Carter és Begin Camp Davidben

Begin nyolc választást vesztett el, de 1977-ben az általa négy évvel korábban létrehozott Likud (Egység) pártszövetség lett a parlament legnagyobb ereje, a Begin vezette kormány pedig Izrael történetének első jobboldali (nem szocialista) kabinetje. A kormányfő "gazdasági fordulatot", gazdasági liberalizációt hirdetett, programja szerint igyekezett szűkíteni az európai (askenázi) és a keleti (szefárd) zsidók közötti szociális szakadékot. Már a kezdet kezdetén nyilvánvalóvá tette, hogy Júdea és Szamaria (azaz a Jordán-folyó nyugati partja) izraeli ellenőrzés alatt marad. Ugyanakkor kutatta a közel-keleti béke lehetőségeit is.

Ennek eredményeként 1977 novemberében Anvar Szadat egyiptomi elnök Jeruzsálembe látogatott, majd 1978. szeptember 17-én Camp Davidben Szadat és Begin - Jimmy Carter amerikai elnök jelenlétében - aláírta a közel-keleti békerendezést elindító két keretegyezményt. Abban az évben az izraeli és az egyiptomi vezető kapta megosztva a Nobel-békedíjat. 1979. március 26-án megszületett az izraeli-egyiptomi békeszerződés, amelyben Tel-Aviv a "területet békéért" elv alapján lemondott a Sínai-félszigetről. Az egyezségnek mindkét országban voltak ellenzői: zsidó telepesek véres összecsapásokat kezdeményeztek az egyiptomi katonákkal, míg egyiptomi szélsőségesek 1981 októberében meggyilkolták Szadatot.

Begin soha nem adta fel álmát, Nagy-Izrael megvalósítását. A megszállt területeken fokozott ütemű telepítésbe kezdett, 1980-ban egyesítette és Izrael fővárosává nyilvánította Jeruzsálemet, egy évvel később annektálta a Szíriától 1967-ben elfoglalt Golán-fennsíkot, s lebombáztatta Irak épülő atomerőművét. 1982-ben hadügyminisztere, Ariel Saron és Rafael Eitan vezérkari főnök nyomására belegyezett a Libanon elleni invázióba, ám a háború a szabrai és satilai vérengzésbe torkollott, amelynek során libanoni keresztény milicisták több száz fegyvertelen palesztin menekültet mészároltak le.

Felesége halála és a kilátástalan libanoni háború miatt Begin depressziósan, betegen 1983. szeptember 16-án lemondott kormányfői tisztségéről, utóda Jichák Samir lett. A lemondásakor legnépszerűbb és legnagyobb tiszteletnek örvendő izraeli politikus ezt követően teljes visszavonultságban élt 78 éves korában, 1992. március 9-én a jeruzsálemi Ihilov kórházban bekövetkezett haláláig.