Embermentőket ismertek el a humánum napján
2013. augusztus 5. 11:14 MTI
Tizenegy, a II. világháború idején zsidó emberek életét megmentő embert ismertek el Helytállásért oklevéllel a humánum napján, a budapesti Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban vasárnap. Kozma Imrének, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnökének a Humánum őrzője címet adományozta a Holokauszt Közalapítvány és az Igaz Emberekért Társaság.
Korábban
Kozma Imre köszöntőjében a bravúr embereinek nevezte az elismerésben részesülőket, kiemelve: a "szív parancsa" alatt álltak és nem azt tették, amit az ész logikája kívánt. Szavai szerint többek ők, mint hősök, kilátástalan helyzetben tudták legyőzni a rosszat a jóval, s ez hozta meg a győzelmet.
A Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője úgy vélte: az embermentők felismerték, mit jelent embernek lenni és mi a feladatuk. Kozma Imre megjegyezte: "a mi dolgunk az, hogy elgondolkozzunk azon, mit jelent, hogy vigyázzunk magunkra. (...) Egyszerűen tegyük meg azt, amit meg kell tenni azért az emberért, aki éppen rám szorul, és ebben az esetben átalakul a világ" - tette hozzá, megjegyezve: "arra az újra vágyakozunk, ahol az ember őrzi emberarcát, ahol az ember valóban testvéreként megteszi azt, amit éppen tőle vár az élet".
A 2012-ben alapított Helytállásért magyar embermentő elismerést olyan emberek, illetve leszármazottaik vehették át, akik akár saját életük kockáztatásával is mentették zsidó embertársaikat. A díjat Raoul Wallenberg svéd embermentő, diplomata születésének évfordulóján adják át. Az idei díjazottak között rendőrfelügyelő, lelkész, tanár és vendéglős is van. A megemlékezésen a Holokauszt Közalapítvány és az Igaz Emberekért Társaság első alkalommal adta át a Humánum Őrzője címet, amelyet Kozma Imrének ítélt oda.
Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója arról beszélt: Wallenberg születésnapja jó alkalom az embermentők köszöntésére, de ennél is többet kell tenni, példát kell állítani. Kijelentette: Magyarországon a józan, szerető, szolidáris emberek vannak többségben, és nemcsak a múltba kell révedni, hanem a mindennapi tettekben is bizonyítani kell: képesek vagyunk együtt élni, megtenni, amit a tízparancsolat követel. A jelenre utalva kiemelte, Kozma Imre az árvizek és a délszláv háború idején is példát mutatott, egész élete azt bizonyítja, "a hit a tettek nélkül holt dolog".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap