TBC-je volt a váci múmiának
2013. július 23. 14:19 MTI, Múlt-kor
TBC-s volt Hausmann Terézia, a Vácott 19 éve megtalált magyar múmia - közölte a magyar és brit tudósokból álló kutatócsapat.
Korábban
Tuberkolózist (TBC) állapítottak meg magyar és brit kutatók egy 215 éves magyar múmiánál. Hausmann Terézia 28 éves korában, 1797 decemberében halt meg, mumifikálódott tetemét egy váci kriptában, 1994-ben, 265 múmia társaságában találták meg – olvasható a New England Journal of Medicine megjelenés előtt álló számában.
A Budapesti Természettudományi Múzeum Embertani Tára, a Warwicki Orvosi Egyetem és a University College London munkatársai a metagenomika nevű új módszerrel azonosították a tuberkulózis kórokozójának DNS-ét. A metagenomika azért alkalmas több száz éves leletek tanulmányozására, mert nem szükséges hozzá a természetes környezetből vett minta tenyésztése. A genetikai térkép hagyományos vizsgálatához általában klónozott mikrobiológiai kultúrákat használnak, a metagenomika azonban lehetővé teszi a laboratóriumban nehezen elemezhető minták kutatását is.
A brit Warwick városának orvosi egyetemén most közvetlenül ki tudták nyerni a TBC-baktérium DNS-ét. Mark Allen professzor tájékoztatása szerint a fiatalon elhunyt nő testét két különböző baktériumtörzs fertőzte meg egyszerre. A múmia tüdejéből vett minta vizsgálata során kiderült, hogy a baktérium feltűnően jó állapotban maradt fenn.
A felfedezés azért is jelentős, mert a DNS tanulmányozása által a tudósok nyomon követhetik a mikróbák fejlődését és elterjedését. Ez fontos lehet a tüdőbaj elleni világméretű küzdelem során: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a TBC 2010-ben 1,5 millió ember halálát okozta, miközben a világ lakosságának egyharmada fertőzött, ám tünetmentes.
A váci Fehérek templomának kriptájába 1731 és 1838 között temetett több mint kétszáz ember természetesen úton mumifikálódott, köszönhetően a hűvös levegő (átlag 10 °C), az alacsony nedvességtartalom és a koporsókra kent fenyőolaj baktérium- és gombaölő hatása kombinációjának. Az 1994-ben, a templom felújítása során, gazdagon díszített koporsókban megtalált múmiáknál szövetmintákat vettek, amely során kiderült, hogy a múmiák 89 százalékában találtak TBC-fertőzésre utaló bizonyítékokat, ám csak 35 százalékuk halálát okozta a gyilkos kór.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap